Valahogy mindig elfajul

Úgy emlékeztem, régóta kint él már egy nyugat-európai jóléti államban, családostul, és csakugyan, ezt igazolta, hogy a bal oldalra kellett beülnöm a kocsiba, pedig ő vezetett. Nagyra értékeltem ezt a gesztust, mert olyan hideg volt, amikor az emberbe belefagy a jóindulat, és egyébként is, a mai világban satöbbi. Beszélgetni kezdtünk (olyan szmolltolkos standard), hogy ez meg az, aztán valahogy – észbe kapni sem volt időm – már a cigányoknál tartottunk. Hogy ő aztán nem azért dolgozik akárhány éves kora óta, hogy ezeket az ingyenélőket etesse, és azért tart itt az állam, mert a sok szociális támogatás ésatöbbi, ésatöbbi. Mikor első meglepetésemből felocsúdtam, próbáltam közbeszólni (ugye eleve már az, hogy évek óta nem is él itt), de a mondatkezdő három pontnál nem jutottam tovább, mert Józsi túlságosan felhergelte magát, és már majdnem az jött, hogy fogja magát, és kidob a kocsiból. De ezt nem tette meg, mert nem én voltam az ellenség, hanem „azok”. Miután hazaértem, és leülepedett bennem a dolog, persze megfordult a fejemben, hogy szólnom kellett volna neki, inkább kiszállnék. Vagy legalább megjegyezni, hogy csak egy idióta mond ilyeneket. Ez lett volna az igazán hősies, állampolgárilag felelősségteljes gesztus. De nem szálltam ki az autóból, végighallgattam őt, nem tengett bennem túl a hősködnék. Meg aztán – egyébként is ugyanoda mentünk.

Valószínűleg sokunknak van hasonló története, nekem ez jutott eszembe arról a hisztériáról, amely a Saul fia Golden Globe díja körül kialakult. Ráadásul itt most még sokkal abszurdabb a helyzet: lehetne örülni a közös sikernek, ám helyette azonnal egymás torkának estek az emberek, és féktelen zsidózás és trianonozás kezdődött különféle fórumokon. Kezd már az egész rettenetesen fárasztó lenni, hiszen minden adandó alkalommal eljátsszuk ugyanezt. Az ember pedig ilyenkor elgondolkozik, mi a helyes reakció, késztetést érez arra például, hogy fogja magát, és „kiszálljon”, ahogy akkor Józsi autójából szállhattam volna ki. Aztán belegondol, hogy – mint akkor Józsival – akárhogy is, de ugyanoda tartunk. (Hogy hova, abba inkább ne menjünk bele.) És aki nem akar részt venni a hisztériában, annak az marad, hogy elfogadja: soha nem fogja tudni jobb belátásra bírni a hőzöngőket – ehhez (ezt mutatja a Saul fia esete) akármekkora hősiesség is kevés. A legbékésebb megoldás talán az, hogy venni kell egy saját autót.