Ukrajna a médiában

De mielőtt elkezdenénk valami nagy összeesküvést keresni a színfalak mögött a tájékoztatás alacsony foka mögött, szögezzük le: ennél sokkal egyszerűbb mechanizmusokról van szó. A fő ok, hogy az ukrajnai helyzet bonyolult. Nem lehet egy mondatban elmondani, kik a „jók” és kik a „rosszak” – az Európa-barát szélsőjobb fogalma innen nézve nehezen érthető, de az oligarchák mozgásait sem lehet röviden összefoglalni. Nem építhető fel egy jól érthető, mindenki számára világos narratíva. Ez az időigényesség sarkallja a vezető médiákat arra, hogy minimalizálják az ukrajnai jelentéseiket. Láthattunk ilyet korábban is: ahogy fokozatosan szétesett a szíriai kormány = rossz, felkelők = jók kép, úgy csökkent a média érdeklődése. Azonban nem kizárólag a médiát okolnám a helyzetért. Ugyanis nagyon éles piaci helyzetben próbál talpon maradni: a médiapiac liberalizált, különösen a nyugati országokban szereplők egész sora küzd a nézettségért, és mindannyiuknak profitot is kell termelniük. Így rákényszerülnek arra, hogy kövessék a tömegek igényeit, s így jutnak el a pár másodperces, leegyszerűsített kommunikációig: mivel a nézők, olvasók, hallgatók ezt preferálják, a média megy utánuk. Kicsit hasonló a helyzet, mint a politikai populizmus esetében: amíg egy radikális jobboldali 3 szóban össze tudja foglalni a romakérdés „sava-borsát”, egy a valóságra reagáló, disztingvált válasz nem redukálható még csak hasonló terjedelemre sem. Ezek a tendenciák persze nincsenek kőbe vésve. Az ukrán esetben például az események durvulása egyszerűsíti az üzeneteket: a tüntetők közé lövető, embereket kínzó és aktivistákat elrabló kormányzati erők egyértelműen a „rossz” pozíciójába kerülnek. Eközben az ellenzéki oldal vegyes, mivel koalícióikban a nyugatias erők mellett különféle fundamentalisták is komolyan jelen vannak – de a sztorit elviszi a „gonosz kormány kínozza a tüntetőket” üzenet. Ilyen szempontból tehát a labda részben a fogyasztók térfelén pattog: olyan médiatermékeket kapnak, amilyet igényelnek. Ha ma este a nézők elkapcsolnának azokról a hírműsorokról, amelyek nem hajlandóak a felvillantás szintjénél mélyebben foglalkozni (ebben az esetben Ukrajnával), holnap már sokkal bővebben lenne tálalva a dolog a tévében. De úgy tűnik, a fogyasztók elégedettek azzal, ha többet tudnak Justin Bieber aktuális gyorshajtásáról, mint a posztszovjet térség jövőjét meghatározó összecsapásokról. Ismét olyan dologról van szó tehát, ahol a koordinált és határozott állampolgári cselekvés az egyetlen előre vezető út. Ez pedig nem fog egyszerre és hirtelen kialakulni: csak az állampolgári (állampolgárrá!) nevelés megerősítése hozhat létre új, tudatosabb generációkat. Addig is úgy járunk, mint a sarki büfével: ha annak ellenére is oda járunk, hogy jó minőségű terméket még soha nem vettünk ott, soha, de soha nem fog bezárni. De még csak jobb sem lesz.