Ukrajna 27

Vagyis a viszonylag nyugodt ukrán nyárnak vége, az elnökválasztás előtt hat hónappal ismét gerjednek az indulatok. A 2014-es Majdan-forradalom óta az ukrán politika sarkalatos pontjai a patriotizmus, a nyugati integráció, és minden orosz (vagy éppen annak tartott) politika visszaszorítása. Orosz részről pedig zajlik a Krím félsziget katonai, logisztikai megerősítése, és ott van a folyamatosan dúló kelet-ukrajnai háború, amely egyre kevesebb nemzetközi figyelmet kap.

Donbasz ugyanis nem vált egy újabb befagyasztott konfliktussá, mint arra Moszkvában és sokan Nyugaton is számítottak. Bár a front nagy részén valóban fegyverszünet van, és vannak jelei a helyzet normalizálódásának, 4–5 helyen a két fél egyszerűen túl közel van egymáshoz. Ráadásul az ukrán haderő, köszönhetően a reformoknak, immár közel másfél éve lassan, de biztosan halad előre, tolva kelet felé a frontvonalat. A választásokhoz közeledve, a patriotizmus jegyében, Porosenko elnök Donbasz felszabadítását ígéri – pedig az ukránok például azért választották meg őt közel öt éve már az első fordulóban, mert békét ígért. Megválasztása után gyorsan a katonai megoldás híve lett – elsősorban azért, mert az orosz agressziótól várták a nyugati támogatást és az integráció felgyorsítását. És a rossz nyelvek szerint az évi 5 milliárd dollárt kóstáló ukrán katonai költségvetés az újabb fejőstehén. Viszont az ukránok nagy többsége kitart a béke mellett, egy friss közvélemény-kutatás szerint 72 százalékuk jelölte meg a békét Donbaszban a fő prioritásként, míg mindössze 2 százalékuk a nyugati integrációt.

Donbasz katonai erővel való felszabadítását Moszkva nem tűrné el. Putyin még a hivatalos orosz haderőt is bevetette, amikor 2015-ben az ukrán erők ugyancsak közel jártak az oroszok által támogatott fegyveres lázadás leveréséhez (a nyílt orosz bevetések után jött a két minszki megállapodás).

Moszkva stratégiai prioritása a katonai erővel bekebelezett Krím megerősítése. A frissen átadott, a félszigetet Oroszországgal összekötő 19 kilométeres kercsi-szoroson (vagyis a krími) át vezető hídnak „csupán” annyi a szépséghibája, hogy orosz tengert csinál az elvileg és jogilag is két országhoz tartozó Azovi-tengerből. Így fokozatosan kivérezteti Ukrajna második legfontosabb kikötőjét, Mariupolt. Az oroszok szabályosan sportot űznének az ukrán kikötőkbe tartó hajók ellenőrzéséből, évi 20 millió dolláros gazdasági kárt okozva ezzel. Mindez persze eltörpül az általuk eddig is okozott károk mellett. Persze az ukrán és nyugati szankciók sem olcsók Moszkva számára, de a krími híd egy olyan presztízsberuházás, amelyet ha sikerülne valahogy megbénítani, az sokkal többe kerülne Putyinnak, mint a híd 3,7 milliárd dollárra becsült ára.

Ukrajna 27 éves függetlensége egyik legfontosabb választásának fut neki úgy, hogy gazdaságilag csak most éri el a Majdan előtti időket, és gazdasági és szociális szempontból is a volt Szovjetunió egyik legrosszabbul teljesítő utódállama. A Szovjetunió szétesésekor az ország bruttó hazai terméke 1300 dollár körül mozgott, ma pedig 2100, miközben Oroszország után Ukrajna produkálta a legtöbb posztszovjet milliárdost. Közben kitántorgott Nyugat-Európába jó pár millió ukrán, a valaha több mint 50 milliós országot becslések szerint ma alig 37 millióan lakják.

Bár a Majdan alapvető célja az állam megreformálása volt, Ukrajna oligarchikus politikai berendezkedése a legutóbbi forradalmat is sikeresen foglyul ejtette. Mivel a reformok így nagyon lassan haladnak, marad az orosz agresszió nyújtotta politikai lehetőség maximális kiaknázása és az ukrán nemzeti identitás erősítése. Ez a folyamat a Majdan előtt is sikeresen zajlott, de most az állam és az elitek is gőzerővel nyomják.

A tízezernél több kelet-ukrajnai áldozat lehetetlenné teszi a közeledést Moszkvához és mintegy konzerválja az ukrán politikát. Bár az EU-val sikerült tető alá hozni egy társulási szerződést, Brüsszel nyilvánvalóvá tette, hogy ez nem vezet tagsághoz. A világ szimpátiáját elnyerte Ukrajna forradalmai és az orosz agresszió miatt, ám 27 év után is egy helyben topog.