Újabb USA–EU ellentét Irán miatt

Az EU-tagállamok nem hajlandók az Egyesült Államokhoz hasonlóan megszakítani a párbeszédet Iránnal, amely pedig Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint menedéket nyújtott az Al-Kaida Afganisztánból menekülő terroristáinak. Sőt, a soros elnöki tisztet betöltő Spanyolország egyenesen kereskedelmi és együttműködési megállapodás kidolgozását javasolja Teheránnal.

Bush elnök a közelmúltban „a gonosz tengelyéhez” tartozó államnak nevezte Iránt, amelyet Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes preventív célú katonai csapásokkal is megfenyegetett. Számos EU-tagállam azonban elveti az Iránnal szembeni, szerintük korábban is kudarcot vallott „feltartóztatási politikát”, amely csak arra jó, hogy a keményvonalasok helyzetét erősítse Teheránban Hatami reformpárti elnökkel szemben.

„Nincs bizonyíték arra, hogy Irán részes lenne a nemzetközi terrorizmusban” – idézi a Guar-dian Ludger Vollmer német külügyminiszter-helyettest. Javier Solana, a tizenötök külpolitikai főképviselője pedig arra szólította fel az USA-t, hogy ne cselekedjen egyoldalúan.

Az európai engedékenység hátterében a Financial Times szerint üzleti érdekek is meghúzódnak, hiszen Irán jelentős megrendeléseit amerikai cégek az érvényben lévő embargó

miatt nem teljesíthetik. Az európai gazdasági pozíciókat tovább erősítheti, ha az unió a közeljövőben felhatalmazza az Európai Bizottságot egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás megkötésére Iránnal.

Washington Irán elleni vádjai között nukleáris fegyverzet, sőt, interkontinentális rakéták kifejlesztésének szándéka, valamint a libanoni Hezbollah radikális iszlám mozgalom támogatása is szerepel. Az EU vezetői osztják az ezzel kapcsolatos amerikai aggodalmakat, „de nem támogatják azt a politikát, amellyel az USA igyekszik elérni céljait. Mi abban hiszünk, hogy tárgyalás és kiengesztelés révén érhetők el ezek a célok” – szögezte le az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Az Iránnal szembeni politika terén az EU szokatlan módon Oroszországgal került egy platformra: Ivanov orosz külügyminiszter szintén azt hangoztatta, hogy nincs bizonyíték Irán és a terrorizmus kapcsolatára. Moszkvának saját listája van az „együtt nem működő” államokról, amelyen például Szaúd-Arábia, Washington első számú térségbeli szövetségese is szerepel mint a csecsenek támogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?