Újabb költségvetési blöff

Lássuk, mi minden utal erre.  A stabilitási programokat az eurózóna tagországai nyújtják be az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak, államháztartásuk tervezett alakulásáról az uniós Stabilitási és Növekedési Paktum keretében (az eurót nem használók ún. konvergenciaprogramokat küldözgetnek hasonló módon). Lényegük, hogy az EU tagországainak a GDP három százaléka alatt legyen az államháztartási hiánya, és középtávon kiegyensúlyozott (nullszaldós) költségvetést érjenek el. Az előbbit Szlovákia 2013-tól (ismét) teljesíti, az utóbbit pedig rendszeresen megígéri, aztán rendszeresen halasztgatja a céldátumokat úgy, hogy mindig 3-4 év múlva tervezzük elérni a nullszaldót… Most sem történik ez másként, a pénzügyminisztérium által publikált (az uniós szerveknek elküldendő) dokumentum szerint 2019-re kellene elérni a nullához. Csakhogy nem kell túlságosan hosszú távú memória ahhoz, hogy ezt szkeptikusan fogadjuk. A második Fico-kormány első évében (2012) elfogadott stabilitási program 2015-re a hiány 1,7 százalékra való lefaragását jósolta. Ehelyett tavaly a hiány (2,97%) hajszál híján maradt csak el a hírhedt három százaléktól. Ez is csak kreatív könyveléssel jött össze: az ország legnagyobb PPP-beruházása, vagyis a Pozsony körüli D4-es autópálya-körgyűrű nagy részén meg az R7-es gyorsforgalmi út Egyházgelléig tartó szakaszán az állam által felvásárolt (kisajátított) telkek ellenértékének kifizetését áttolták az idei évre. E nélkül levertük volna a lécet, a hiány 3,5 százalék körül lett volna, mehettünk volna vissza az uniós szégyenpadra (az ún. túlzottdeficit-eljárás hatálya alá).  De ez nem is olyan meglepő, hiszen tavaly választási év volt, a kormány engedett kicsit a gyeplőn. 2013-ban ugyan lenyomta a hiányt 3 százalék alá, de aztán a további igyekezet elhalasztódott, sőt tavaly még romlott is az államháztartás helyzete az előző két évhez képest. Vagyis ellenkező irányba mentünk. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, a kormány nem is akar ezen változtatni. Lementünk a bűvös határ alá, kikerültünk a szégyenpadról, de ennyi elég is, a további konszolidációt ígérgetjük, de a gyakorlatban nem csináljuk. Erre utal a kormányprogram is: a kiegyensúlyozott büdzsét a ciklus végéig, 2020-ig akarja megvalósítani, ami ugye (a tervek szerint) választási év… De szerepel a programban az adósságfékről szóló törvény felpuhításának terve is – ez is arra utal, hogy több költekezést, az adósságoknak tágabb kereteket szeretnének.  Az Európai Unión belül eközben egyre inkább egyedül maradunk – az uniós tagországok többsége, ha lassan is, de folyamatosan csökkenti a hiányát, és az EU egésze is a konszolidáció felé halad. Szlovákia szinte az egyetlen tagország, amely a legjobbak közé tartozó növekedési mutatók mellett semmit sem konszolidál. Tavaly a hiány a 28-ból mindössze hat tagországban volt a miénknél magasabb, s ebből csak Nagy-Britannia volt viszonylag jó növekedési pályán. A többiek jórészt a továbbra is válságban szenvedő mediterrán periféria országai.  A viszonylag magas hiányok azért veszélyesek, mert kedvezőtlen külgazdasági helyzet esetén (a válság egy újabb hulláma) nem lesz manőverezési lehetőség, és ez azonnali drasztikus megszorításokat tehet szükségessé. Leegyszerűsítve: a válság (2009) óta lassan eltelik a hét bő esztendő, s ez nem lett kihasználva, így könnyen arra kényszerülhetünk, hogy egy szűk esztendőben kelljen gyorsan improvizálva húsba vágó kérdésekben dönteni.