Trump csatái

Ennek árát pedig most, a kampányban duplán fizetik meg, mert mindenki örömmel avatkozik be az USA belügyeibe. Sok külső ellenfelet piszkált fel Amerika. Bár 2016-ban számos európai döntéshozó attól tartott, hogy a Moszkvában egykor Trump-tornyot építeni szándékozó elnök nyíltan oroszbarát politikát fog folytatni, a valódi külügyi döntésekben ez szerencsére kevéssé látszott. Igaz, Trump kommunikációja azóta se sokat változott, és inkább szokott hinni Putyinnak, mint a saját titkosszolgálatának.

Kínával szemben a kampányban kemény fellépést ígért, és ezt betartotta. A vámháború elindult, Tajvannal komoly fegyverüzletet ütött nyélbe, a régióban Japánt is az újrafegyverkezés irányába tolta; bár Szöullal adódtak feszültségek az észak-koreai diktátorral való közös fényképezkedések során. Kínai konzulátust zártak be kémkedés gyanúja miatt, és a Huawei ellen teljes globális letámadást indítottak az 5G-ben.

Európa nem sok jót tudott kihozni a helyzetből. Védővámok és a velük való fenyegetőzés, a NATO-tagországok kötelező 2 százalékos védelmi költségvetése miatti pohárdobálások, a nagy amerikai online szolgáltatók európai megszorongatása (mondjuk ez nagyon időszerű volt), a balkáni és ukrajnai orosz térnyerés kapcsán való lassú reagálás, és természetesen a Kínával szemben tanúsított aránytalan egyenlőségesdi. Vagyis az az állapot, amikor a kínai cégek boldogan jöhettek befektetni Európába, de az uniós cégek elképesztő akadályokba ütköznek Kínában minden szinten – és ezt természetesnek véve csak vártuk a kínai tőkét, ami lényegében gazdasági úton való politikai befolyásépítés volt.

Mindezek a Trump-adminisztráció idején tovább bonyolították a transzatlanti kapcsolatokat. Amennyire következetes volt a várakozásokkal ellentétben a trumpi külpolitika – még ha nem is mindig nekünk kedvező –, annyira ad hoc módon alakultak az amerikai belpolitikai törésvonalak. Az elnök időnként különféle összeesküvés-elméleteket oszt meg, miközben már kétszázezernél is több áldozata van a koronavírusnak az Egyesült Államokban. A faji megkülönböztetés újult erővel fordított egymással szembe társadalmi csoportokat, sokakat radikalizálva. A tengerparti városi demokraták és a középnyugat republikánusai párhuzamos valóságokba és információs buborékba kerültek. Itt pedig összeér a külpolitika és a belpolitika: az USA ellenfelei és stratégiai versenytársai mind meg akarják tenni belpolitikai tétjeiket a novemberi elnökválasztáson. Kínai, orosz és iráni hackercsoportok aktivizálódtak még jobban – a Microsofttól a titkosszolgálatokig mindenki kiadta már a riasztást. Míg az oroszok alighanem továbbra is Trump mellett folytatnak dezinformációs kampányokat, addig Peking és Teherán szívesebben látna egy puhíthatóbbnak vélt demokrata elnököt.

Ehhez pedig egyre szisztematikusabb és mélyebb műveletekbe kezdenek, hogy kihasználják a törésvonalakat, tovább szítsák a feszültséget céljuk elérése érdekében. Ne gondoljuk, hogy az európai országokat nem érintik az ilyen befolyásolási műveletek. Csak a kisebb láthatóság, könnyebb befolyásolhatóság és leszalámizhatóság miatt talán kevesebbet tudunk ezekről, és néha a tanúsított ellenállás sem elég erős. De vagy az étlapon vagyunk, vagy az asztalnál ülünk – nem nagyon van középút.