Taxisok, hiénák, átverések

Bármerre jár az ember a világban, egyvalamiben mindig biztos lehet, hogy bizalmatlan lesz a taxisokkal. Átver? Ez is hiéna, vagy be merjek ülni az autójába? Bár az applikációs, modern megoldások már enyhítettek a helyzeten, azért még messze az idő, amikor eltűnnek a forgalmasabb helyekről a taxishiénák.

Százezer forintért, azaz körülbelül 260 euróért vitte volna a külföldi szurkolókat a taxis(hiéna) a tegnap véget ért atlétikai világbajnokság stadionjától a szállodáig. Budapesten belül, még ha egy távoli ponton is lenne a hotel, legfeljebb 15 ezer forint a fuvar, és vélhetően a valódi ár nem lett volna több 5-8 ezer forintnál. Persze ez nem csak budapesti jelenség, szinte mindenhol előfordul. Szerencsére már van megoldás – már ahol működik –, az applikációs fuvarrendelés, így már ritkábban fordulnak elő hasonló esetek, de még sok víz lefolyik a Dunán, mire olyan nyugodtan ülhetünk taxiba, mint például Szingapúrban, ahol a sofőr kikéri magának, ha előre érdeklődünk az árról – hiszen azt az óra mutatja, mondja. Ott nincs órapörgetés, átverés, pont annyit fizetünk, amennyi a tarifa.

Nekem is van pár élményem, milyen trükkökkel próbáltak meg átverni. Egyszer Miamiban a taxis, miután rákérdeztünk, miért megyünk olyan sokáig a reptérről (az egyik fő gyülekezési helyük a hiénáknak), azt próbálta meg elhitetni velünk, hogy nem találja a 18. utcát. Nem Budapesten vagyunk, ahol Kossuth utcából van szinte minden kerületben, hanem a számozott utcák hazájában, az USA-ban! Mondom, segítek, próbálja meg a 17-es utca után, a 19-es előtt, talán ott lesz a 18-as utca… 50 dollárba került a kéretlen városnézés.

Isztambulban pedig úgy trükköztek – már az applikációs fuvarozók –, hogy odajött, megkért, töröljem a rendelést, majd beültetett a „barátja” autójába, aki ugyanannyiért vitt el a szállodába (megspórolta az Uber jutalékát). Jakartában a – szintén appon rendelt, tehát előre fizetett – fuvar árát kérte volna el készpénzben, de ez a kísérlet már nem sikerült neki, ám biztosak lehetünk benne, hogy sokan fizetnek duplán.

Ez csak néhány példa, számos hír kering a túlpörgetett órákról, a városnézős utazásokról, amikor dugóra hivatkozva egy hatalmas kerülővel viszik a már autóban ülő ügyfelet, és még sorolhatnánk.

Az online lehetőségek azonban meghozták a megoldást, ma már számos alkalmazás van, amellyel kockázat nélkül, előre fixált áron jutunk egy idegen város A pontjából B pontjába. Sőt, ennek másik előnye, hogy ha véletlenül valamit az autóban hagyunk, van kapcsolat a sofőrre. Persze, ehhez elengedhetetlen a mobilinternet, de ez már szinte alapszükséglet – az első teendő egy turista számára, hogy már a reptéren megvegye a helyi SIM-kártyát (unión kívüli célállomások esetén). Sőt olyannal is találkoztam már, amikor az applikáció megadja, hogy körülbelül mennyi a viteldíj, és lehet online alkudozni, annál alacsonyabb összeget kínálva várni a fuvarozók ajánlatát.

A csúcsszezoni, nagyobb tömegek vagy igény esetén alkalmazott felárral nincs gond, az elfogadható (nyilván bizonyos mértékig, pl. másfélszerese, duplája az eredetinek), de a pofátlannál is durvább, százezer forintos átverések is rávilágítanak arra: csak akkor tűnnek el örökre a taxishiénák a placcról, ha mobiltelefonon rendelünk…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?