Szemközt a bundamaffiával (3. rész)

<p>&bdquo;Nagyon durva, geci! Most már mindenki nyomoz!&rdquo; &ndash; mondja a bundaügy vádlottja egy telefonbeszélgetés során. Ülünk a teremben, hallgatjuk a felvételt, amelyet bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés során rögzítettek a nyomozók. Egy másik lehallgatott beszélgetésből kiderül, hogy az egyik nagy múltú budapesti klub néhány játékosa állítólag &bdquo;megcsinálta&rdquo; a Fradi elleni bajnokit. Három nevet említenek.</p>

„A csapatnak a bundázáson kívül nem nagyon volt bevételi lehetősége – mondja az egykori élvonalbeli futballista. – Amíg X-ben futballoztam [itt egy Balaton-parti város neve hangzik el], talán kétszer kaptam meg a teljes fizetésemet.” Egy győzelemért 60–70 ezer forint prémium járt volna a klubtól, a vereségért ennek a sokszorosát fizette a maffia. „Szóltak, hogy 28 ezer euró a miénk, ha a 15. perc után kapunk három gólt.” Kaptak. A közvetítők focisták, klubvezetők és FIFA-licences játékosügynökök voltak, akiket mindenki ismert a pályák környékén. Ugyanők válogatott mérkőzések manipulálása céljából Dél-Amerikába és Afrikába utaztak, Skype-on egyeztettek külföldi csapatok grúz és zambiai légiósaival, s ha kellett, pénzfutári minőségben 600 ezer eurót vittek a Lecce–Lazio olasz bajnoki lezsírozására. „Úgy érzem, a tisztelt ügyészség boszorkányüldözésének áldozata vagyok” – mondja az elsőrendű vádlott, s nem érti, „egy demokratikusnak nevezett jogállamban” hogyan történhet meg vele mindez. A vád szerint ő a kulcsfigura. Még az előzetes letartóztatása alatt is szervezte a manipulációkat. Az ügyész kérdez.– Van-e Misa nevű ismerőse?– Kit neveztek egymás között Kismalacnak?– Kit neveztek Cigánynak?– Kit neveztek Főnöknek?– Ismeri-e a Piás becenevű személyt?– Fogadtak-e az Észtország–Bulgária válogatott mérkőzésre, s ha igen, hol?– Járt-e 2011-ben Marokkóban?– A Honvéd–Duslo Šaľa előkészületi mérkőzés előtt folytatott-e megbeszélést a játékvezetővel a mérkőzés manipulációja céljából?– Milyen célból utazott ön és X [itt egy egykori élvonalbeli futballista neve hangzik el] Kubába?– Milyen célból utazott Libanonba?– Milyen célból utazott Peruba?És így tovább.A vádlott mindegyik kérdésre azt feleli:– Nem kívánok válaszolni. Az egyik futballista teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tesz. Szerinte sokkal nehezebb teljesíteni a megrendelést a pályán, mint normális, tiszta meccset játszani. „Hibázni kell, engedni az ellenfelet, de nem látványosan. Az Y elleni meccsünkön [itt egy magyar NB1-es bajnokit említ] hiába engedtük helyzetbe kerülni a hazaiakat, a legnagyobb ziccereket is kihagyták. A végén már mindent elkövettünk, rosszul helyezkedtünk, passzokat rontottunk, összehoztunk egy tizenegyest is, csak hogy jöjjön a kért eredmény. Keményen meg kellett dolgoznunk érte.” Azt mondja, a laikus néző számára még ekkor sem egyértelmű, hogy a játékosok bundáznak a pályán. „Azt hitték, hogy ügyetlenek voltunk.” A bundaügy negyedrendű vádlottja terhelő vallomást tesz egykori barátnőjére, a dekoratív külsejű, feltűnően csinos műsorvezetőre, vallomását azonban – amelyben azt állítja, az egykori szépségkirálynő aktívan részt vállalt a bundaszervezésben – később indoklás nélkül visszavonja.  Tanúként hallgatja meg a bíróság a sportnapilap újságíróját, aki évekkel ezelőtt tudomást szerzett egy bundázási kísérletről. Neveket már akkor sem írhatott le a cikkben. „Valami félelem volt az emberekben – mondja. – De hogy mitől féltek, azt nem tudom.”  A legnépszerűbb magyar futballcsapat kapusát is megpróbálták beszervezni, ő azonban gondolkodási időt kért. Min gondolkodott? „Nyilván rosszul álltam anyagilag, s elgondolkoztam, hogy mit csináljak” – mondja. Egymillió forintot kapott volna, ha azon az U19-es bajnokin beenged négy gólt. Az ajánlatot végül elutasította. A megkeresés körülményeiről meglehetősen homályos információkkal szolgál, a részletekre nem emlékszik. „Rossz a memóriám – mondja mentegetőzve, majd hozzáteszi: – Szeren-csére ehhez a szakmához nem is kell.”  Az ügyészség egyszer már írásbeli megrovásban részesítette, hamis tanúzás miatt. Egy másik fiatal tanú is csupa olyasmit mond, hogy „nem tudom”, „nem emlékszem”, „régen volt”. Izgul, feszeng, egyik lábáról a másikra áll. Amikor szembesítik őt egy korábbi kihallgatási jegyzőkönyvvel, hirtelen rosszul lesz, elsápad, homlokát kiveri a veríték. Leültetik, megitatják, a teremben ablakot nyitnak. Ez a legijesztőbb. Hogy már az utánpótlás sem tiszta. Hogy már az U19-es meccsek előtt sem a taktikán tanakodnak a futballisták, hanem azon, mire lenne érdemes fogadni. Mert abból van a pénz. A nagy pénz. S amikor az újságban elolvassák, hogy ismerősük a nyomozó hatóságok látókörébe került, felhívják egymást, s annyit mondanak: „Úristen, geci!” [Szó szerinti idézet.] Aztán folytatják tovább. Mert nem lehet kiszállni. Nekünk pedig el kell fogadnunk, hogy mára ezzé lett a futball: fogadási biznisszé, amelyet a maffia irányít. S ha belegondolunk abba, hogy már egy U19-es csapat kapusának is egymillió forintot kínálnak egyetlen meccs elcsalásáért, akkor igazat kell adnunk Andreas Bachmann bochumi ügyésznek, aki szerint arra is csekély az esély, hogy ezt a folyamatot egyáltalán megállítsuk. Nagyon durva, nem?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?