Szemközt a bundamaffiával

Odakint süt a nap. Éles, szinte fagyos szeptemberi napsütés. A világ nem állt meg: a villamoson emberek utaznak, a kórházakban elkezdődött a délelőtti nagyvizit, a sarki kocsmába betámolygó Feri bácsi remegő kézzel dönti be a mai második – ún. hangulatjavító – felesét (a mozdulatot a nap folyamán többször megismétli majd), az üzemi konyhákban javában rotyog a  kolbászos kelkáposztaleves és a parajfőzelék, az iskolapadban zombiszerű arcok elemzik a Toldi első énekét, üveges tekintettel meredve a könyvnek nevezett, téglalap alakú és ismeretlen rendeltetésű tárgyra, a gimnáziumi fizikatanár pedig éppen a termodinamika második tételét magyarázza a krétának, a táblának és önmagának. (Egyszer állítólag egy rablással gyanúsított férfi baseballütővel akart bejönni a bíróságra, mert az idézésben az állt, hogy a védelemről magának kell gondoskodnia.) Végre a negyedrendű vádlott is megérkezik. Ahogy benyit a terembe, a bíró megdorgálja. „Próbáljon meg időszerű lenni az elkövetkezendőkben.” Időszerű? Mintha nem ugyanazt jelentené, mint a „pontos”, de az ilyesmin ne akadjunk fenn. Különben is: lehet, hogy ez valami áthallásos poén, az idő természetére vonatkozó furfangos jogászvicc, amit a magyar nyelv értelmező szótárára fixálódott újságíróagyunkkal nem érthetünk. A két főbűnös az első padban ül. Ők rabláncon érkeztek a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetből. Mögöttük egy-egy foglár, körülöttük pedig a bűntársak: csapatnyi futballista meg egy edző. Vannak köztük egykori válogatott játékosok is: E. Károly, T. Gábor, K. Vince. – Kép vagy hangfelvétel készítéséhez hozzájárulnak-e? – kérdezi a bíró a vádlottaktól. Egyikük sem járul hozzá. Az ügyész hosszan olvassa a vádiratot. Szomorú, sötét fejezetek a magyar futball történetéből. Valaki köhög, az újságírók jegyzetelnek. A csalás általában úgy történt, hogy az ázsiai bundamaffia magyarországi helytartói felhívták a beépített emberüket, s közölték vele a megrendelést. Hétvégén minimum két góllal kapjon ki a REAC, fejenként 2500 euróért. Jó buli volt, ezért a futballisták később már maguk keresték meg a bundamaffiát, és ajánlották fel előzékenyen, hogy szívesen kikapnak a soron következő meccsükön, két vagy három vagy akárhány góllal is akár, néhány ezer euró ellenében. Egyszer, egy ZTE elleni Ligakupa-mérkőzés első félidejében már 3–0-ra vezetett a REAC, pedig a megegyezés kétgólos vereségről szólt. A bundaszervező idegesen telefonált a beépített embernek (a lelátón ülő S. Balázsnak), hogy csináljon valamit. – Nyugi, a szünetben megoldom – mondta a beépített ember. Megoldotta: a REAC a második félidőben öt gólt kapott. De előfordult – egy Honvéd elleni Ligakupa-meccs előtt –, hogy maga a klubigazgató, K. Róbert hívta be a játékosokat az irodájába, s ajánlott nekik százezer forintot arra az esetre, ha kikapnak. Azt is közölte velük: akinek ez nem tetszik, hagyja el a helyiséget. Senki sem távozott. Ha alkalom adódott, egymást is becsapták. Egy Kecskemét–REAC (5–3) mérkőzés előtt a bundaszervező kétgólos vereséget kért, és 500 eurós bónuszt ajánlott annak, aki piros lapot kap vagy összehoz egy tizenegyest az ellenfélnek. K. Vince csak az „alapmegrendelésről” tudott, a bónusz megbeszélésekor ő már nem volt ott – így hiába állíttatta ki magát a vereség reményében, a felajánlott 500 eurós „jutalmat” két kollégája, S. Balázs és P. Tibor osztotta el egymás között. Őket figyelem, a vádlottakat. Az egyik kevélyen mosolyog. A másik feszeng. A harmadik lesütött szemmel ül. A negyedik mintha karót nyelt volna: meg sem mozdul, s ha szólítják, haptákba áll. Az ötödik vizsla tekintettel kémlel körbe-körbe. A hatodik akkorákat nyel, hogy majdnem kiugrik az ádámcsutkája. A hetedik vidáman cseverészik a nyolcadikkal. A kilencedik zavarban van, szégyelli magát. A tizedik unatkozik, aranyozott mandzsettagombját nézegeti, papírgalacsint gyúrogat. A tizenegyedik nem érti, hogy kerülhetett ilyen társaságba, s mit mond majd a rokonoknak. A tizenkettedik a legsunyibb arcú: róla bármit el lehet képzelni. A tizenharmadik félpercenként lopva a karórájára pillant: vajon meddig tart ez még? És így tovább. Amikor a végén egyenként szólítja őket a bíró, már oldott a hangulat. Az ügyész csak felfüggesztett börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért rájuk. Néhányan nevetgélnek, viccelődnek.– Kíván-e vallomást tenni a későbbiekben?Az elsőrendű vádlott körülnéz a teremben, mosolyogva válaszol:– Hogyne. Negyedórásat. Így ért véget – ilyen bizarr jelenetek közepette – a magyar bundaper első felvonása a budapesti Fővárosi Törvényszéken, 2013. szeptember 18-án.