Sme: Magyarországon megkezdődik a "viktoriánus korszak"

<p>Magyarországon megkezdődik "a viktoriánus korszak" - írta a Sme című hétfői kommentárjában. Arról, hogy mennyire várták már ezt a magyar állampolgárok a szerző, Peter Schutz szerint nemcsak a választás eredménye, a Fidesz magas támogatottsága vall.</p>

Jól példázza egy rövid pilisszentkereszti felmérés is, ahol a megkérdezett helyi 20 szlovák közül 18 azt mondta, hogy a Fideszre szavazott.

Döntésüket, akárcsak a több millió magyarét, biztosan nem változtatta meg a HVG választások előtti számában megjelent prognózisa sem, miszerint április 11-e után Magyarországon valószínűleg felújul a múlt század harmincas éveit idéző párt és állami szerkezet.

"Az autoriter, erős és teljes törődést ígérő, a rendet előtérbe helyező állam az, ami után  - az erkölcsi, politikai és gazdasági romlás éveit követően - leginkább vágyik az egyszerű magyar lelke. Az urnák eredménye végleges bizonyítéka annak, hogy Orbán Viktor nagy sikerrel játszott rá erre az érzésre.  Ami kérdéses, de nagyon, az a 2010. április 11-e utáni siker. A magyarok nem élnek rosszabbul, mint nyolc éve, amivel Orbán hipnotizálta a tömegeket, de megtörténhet, hogy rövidesen rosszabbul fog menni a soruk, mint ma. A Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés a magyaroknak - eltérően a görögöktől - lehetővé teszi, hogy októberig még ne kelljen pénzt felhajtani a piacokon az állam alapvető működéséhez. Legkésőbb akkor, azonban eljön az igazság órája, s Orbánnak fel kell fednie az eddig ügyesen eltakart lapjait. Az erős felhatalmazás, hogy államférfiként viselkedjen, már a zsebében van" - húzta alá  szerző.

Rámutatott: "Bonyodalmat okozhat, hogy az a hatalmas bizalom, amelyet a választóktól kapott, a mindenféle reformok elleni kampányból ered, amelyekkel tönkretette Gyurcsányt és kormányát. A Nemzetközi Valutaalap nem zárja ki, hogy megnyitja a tárgyalásokat Magyarországgal az idei magasabb költségvetési hiány engedélyezéséről."
"
Különböző jelzések arra mutatnak, hogy Orbán éppen ezt akarja. A Nemzetközi Valutaalapnak azonban nehezen lesz más feltétele a megegyezéshez, mint egy olyan gazdaságpolitika, amelynek következtében a jövőben nem lenne szükség újabb kölcsönökre" - fejti ki az újság. 

Szlovákiának szintén várakozni kell. Míg a júniusi választás eredménye alapján nem alakul meg az új kormány, semmi sem történik, s addig van idő találgatni, hogy mit is jelent az új alapokról szóló nyilatkozat, amelyre a szlovák-magyar kapcsolatokat építeni kell. Szlovákia így kicsiben a saját bőrén megélheti, hogy milyen konkrét és tartalmas a Fidesz programja a maga egészében - zárta kommentárját a Sme.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?