Sérülékenység

Ehhez még hozzáveszi a hajléktalanokat és a roma telepek lakóit, ezt a két csoportot viszont nem védelmezni kívánt emberekként, hanem a járvány szempontjából a többiekre veszélyes csoportként kezeli. Milyen csoportot képviselnek vajon számára azok a nők, gyerekek és idősek, akik bántalmazó kapcsolatban, bántalmazó családban kénytelenek most bezárva élni?

Köztudott, hogy az ilyen kiélezett helyzetekben növekszik az agresszió. A négy fal között még az eddigi kevés visszatartó erő is eltűnik, és az agresszor szabadjára engedheti indulatait. Nincs hová menekülni, nem lehet segítséget kérni. Okosabb országokban erre kidolgozott rendszerek működnek, amelyek segítséget, menekülési útvonalat nyújtanak a bántalmazottaknak. Azt is mondhatnánk, hogy egy ilyen világméretű veszélyhelyzetben nem lehet zokon venni a törvényhozóktól, ha nem tudnak egyformán odafigyelni minden sérülékeny csoportra. Pedig nagyon is zokon lehet venni! Éppen a kiélezett helyzetek mutatják meg, hogy mennyire nem működnek bizonyos mechanizmusok a társadalmunkban. Hogy mi lesz azokkal, akik naponta erőszakot szenvednek el otthonukban, gyerekek, nők, idősek, az a kormányt nem érdekli, mint ahogy eddig egyetlen kormányunkat sem érdekelte, kivéve Radičováét. Az összes többi kormány nem tekintette ezt társadalmi problémának. És itt keresendő az alapvető ok. A partnerkapcsolati és családon belüli erőszak macsó kormányaink számára csupán az egyes ember személyes problémájaként jelent meg a palettán. Ha szóba került bármely fórumon, rögtön kijelentették: Szlovákiában minden szempontból megoldott a probléma, tehát nem kell vele foglalkoznunk. Vagy ami ugyanolyan rossz, a kormánypártok feláldozták ezt valami látszólag nagyobb, fontosabb cél érdekében. Tehát sosem volt elég fontos ahhoz, hogy komolyan vegyék!
Az új kormány programja is megfelel ennek. Egy pontban adnak szabad kezet egymásnak a koalíciós partnerek: az élet védelmének kérdésében.

Mindenki tudja, hogy ez mit jelent: az abortusztörvény szigorítását, vagyis növelni a hatalmat a nők élete felett. Ha ugyanis valahogy végre rá tudnák kényszeríteni a nőket, hogy több gyereket szüljenek, akkor tovább maradnak otthon, kevesebb lesz a bevételük, kisebb lesz a gazdasági hatalmuk, jobban irányíthatóvá válnak, nem kell számolni azzal, hogy beleszólnak a férfiak uralkodásába. Az abortusztörvény még egy dologra nagyon jó. Elterelni a figyelmet arról, amit közben a háttérben a koalíciós partnerek elintéznek úgy, hogy az emberek nagy része észre sem veszi. Az élet védelmének jelszavával pedig mindig fel lehet kavarni a kedélyeket. Csak oda kell figyelniük arra, nehogy társadalmi vita alakuljon ki a kérdésről, mert akkor igazi érveket kellene egymással szembeállítani, és az veszélyes lehet a demagóg „életvédelmezőkre”. És a kormány majd eldönti, hogy a nő milyen mértékben rendelkezhet a testével, szedhet-e fogamzásgátlót, és például a fiúk megtanulhatják-e az iskolában, hogy a nő teste nem az örömszerzés eszköze (mint ahogy ezzel nagyon korán találkoznak a pornófilmekben), hanem a szex a társkapcsolat része, testi kiteljesedése. Ha a szexuális nevelést (amely nagyon gyönge lábakon áll az oktatásügyben) tovább korlátozzák, akkor marad a fiataloknak az internet, ahol ugyan nagyon sok információt találnak, csak nem lesz, aki eligazítsa őket köztük, és nagyon könnyen félrevezethetőkké válnak. Akár azt is elhihetik, hogy ha a lány terhes lesz, arról ő maga tehet, miért nem védekezett, és oldja meg ő maga a problémát. Pedig a férfiak számára már régen elkészült egy fogamzásgátló tabletta, de nem dobták piacra, mert nem érdekük, hogy ők veszélyeztessék az egészségüket a lehetséges mellékhatásokkal. Nem vállalják a felelősséget tetteikért! Mi a megoldás? A közös felelősségvállalás a férfiak és a nők részéről. De ehhez kell a kormány és a parlament felelősségvállalása, amely komolyan veszi a bántalmazottak, a nők és a gyerekek szempontjait is, és számukra megfelelő döntést hoz!