Rossz országimázs pénzért

Zselyko Razsnatovics Arkan volt az 1991-ben Bajnokok Európa Kupáját (mai Bajnokok Ligája) is megnyerő labdarúgócsapat egyik vezérszurkolója. Később harctereken vezette a szerb szabadcsapatokat, ő lett a szerbek harcainak egyik legismertebb – és legfélelmetesebb – arca. 2000-ben gyilkolták meg. Ez most csak azért érdekes, mert a zvezdások az olasz–szerb EB-selejtezőn bemutatott őrjöngésük miatt újra az európai közvélemény középpontjába kerültek. Az azt megelőző hétvégén pedig a halálos ellenfélnek számító Partizan-drukkerekkel karöltve próbálták meg megakadályozni a melegfelvonulást Belgrádban. Ha már ezt nem sikerült, akkor beérték azzal, hogy szétverték a szerb főváros belvárosának jelentős részét.

Ebben a pillanatban egy kicsit megtorpant a szerb közvélemény. Vajon ilyen képet kellene küldeni Európa felé? Ekkor újból „megmagyarázó műsorok” sorát készítették a rádiók és a tévék: a törő-zúzó bandákat nagyrészt huszonévesek alkotják, ők azok a szerencsétlenek, akiknek nem volt rendes gyerekkoruk, a háború elrontott mindent. Ezt már senki sem hiszi el, nem lehet mindent a történelem számlájára írni.

Még egy valamiben tévedtek e műsor készítői – a legutóbbi őrjöngéseknek nem lett akkora diplomáciai visszhangja, mint várták. Még úgy sem, hogy állítólag a két legnagyobb szerb drogkartell áll a genovai focibalhé mögött – önös üzleti érdekek, és a focihoz fűződő kapcsolatuk miatt. A szerb rendőrség még nem közölt konkrét információkat.

Az ország vezetői sem foglalkoznak már nagyon azzal, kik állnak a szurkolói rendbontások mögött, ez már nem olyan fontos. Most lényegesebb, hogy örülhetnek az újabb nyugati vállveregetésnek, napirenden Szerbia uniós csatlakozási kérelme. Én is a jövőbe tekintés híve vagyok, de azért adósak maradtak néhány válasszal: csak maradjunk a legalapvetőbb kérdésnél: ki pénzelte a rendbontásokat? Ez az a pont, ahol szétválnak a napi politika útjai az államérdektől. Csütörtököt írtunk a héten, amikor egymillió euróról tízmillióra ugrott a Ratko Mladity tábornokért járó használható információ ára. A vérdíjat a szerb kormány emelte meg, az állami költségvetésből tervezik kifizetni ezt a nem kis összeget.

Mostanáig nem nagyon hitte senki sem Szerbiában, hogy egyszer előkerül a háborús bűnökkel vádolt tábornok. Ráfoghattuk, az állam tehetetlen, vagy nem is akarja igazán, hogy ez megtörténjen. A tízmillió euró hallatán viszont már lehet, hogy az eddigi segítőiből ellenségek lesznek. A pénz beszél, mondják. Ha ez valóban igaz, akkor a szerb kormány most megpróbálja túllicitálni azokat, akik pénzelik Mladity rejtőzködését, és megtesznek mindent, hogy a lehető legrosszabb fényben tüntessék fel Szerbiát. Mert a Mladity-történetben és a szurkolói rendbontásokban van valami közös: háborús bűnöst rejtegetni (vagy nem kiszolgáltatni a bíróságnak) és törni-zúzni nem európai viselkedésforma. (Amíg sikerül fenntartani ezt a képet, addig nem érheti szó az európai ház elejét, hogy nem kérnek Szerbiából.) És ezek a dolgok pénzbe kerülnek – a belgrádi és a genovai cirkuszt is meg kellett szervezni, eljuttatni a résztvevőket a helyszínre, felbérelni a vezéreket. A legfontosabb kérdés az, kinek lesz több pénze. A monopóliumot és a viszonylag zárt hazai piacot élvező, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodó szerb üzletembereknek, esetleg a drogbáróknak, vagy az Európának bizonyítani akaró kormánynak? (Vígi Zoltán)