Rongyos 7 milliárd

<p>„Olyan dolgokról van tudomásom, amelyek miatt néha félek, hogy valaki lelő. Értik ezt? Akkora pénzekről van szó” – vallotta be Robert Fico drámai hangon még kedden, az SDKÚ-DS pártfinanszírozási botrányával kapcsolatos sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikusok és a politológusok rögtön azzal vádolták meg a kormányfőt, hogy üldözési tébolyban szenved.</p>

Mára kiderült, hogy igazságtalanok voltak vele szemben. Fico ezúttal igazat mondott, még ha az említett állításnak semmi köze sincs az SDKÚ-DS körül kirobbant botrányhoz. A kormányfő – ha máshonnan nem, hát az egyik gazdasági hetilapunk épp aznap megjelent cikkéből – valóban tudott legalább egy olyan ügyről, amelyben óriási pénzek forognak kockán, és amelyek elvesztése esetén egy magára valamit is adó országban az ezért felelős politikusokból az egyik napról a másikra politikai hullák válnának.

A Fico-kabinet jogsértő törvényei miatt ugyanis több mint 7 milliárd eurós, 210 milliárd koronás uniós támogatás, a 2007 és 2013 közötti időszakra szánt támogatások több mint kétharmada került veszélybe. És mindez miért? Csak azért, amit mindannyian rég tudunk: a jelenlegi kormánynak az emberi jogok semmit sem jelentenek. Pontosabban csak olyan akadályokat, amelyeket bármikor fel lehet rúgni, ha az érdekeik úgy kívánják. Mivel már 2007-ben rájöttek, hogy az akkor hatályos törvényi korlátok miatt az idei választási évre nem épülhet elegendő autópálya, amelynek átadásával értékes pontokat lehetne szerezni a választási kampányban, egész egyszerűen kizárták a nagy nyilvánosságot a véleményezési eljárásból. Nektek akarunk jót, a minimum, hogy befogjátok a pofátokat – vallotta, és vallja ma is a Fico-kabinet. Arról már igazán nem tehet, hogy ez a fránya Brüsszel, ha nem is mindig, néha azért keményen rákoppint a tagországokra a jogsértésekért. A valódi botrány azonban, hogy Brüsszel már csaknem másfél évvel ezelőtt figyelmeztette Szlovákiát arra, hogy a törvényeink nincsenek összhangban az uniós normákkal, ami miatt eurómilliárdoktól eshetünk el. A kormány pedig nemcsak hogy nem orvosolta az ügyet, hanem a kisajátításokról szóló törvényben tovább szűkítette az alapvető emberi jogokat. Nem csoda, hogy Brüsszelben felment a pumpa, és február 15-ig szóló ultimátunot adtak Szlovákiának: vagy orvosolja az ügyet, vagy búcsút inthetünk a pénzeknek. Hogy Ficóék alatt ég a talaj, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mára rendkívüli kormányülést hívtak össze a törvénymódosítás elfogadására, amire a jövő héten a parlamentnek is rá kellene bólintania.

A kormány ma és az elkövetkező napokban minden bizonnyal megpróbálja velünk elhitetni, hogy ez egy teljesen normális ügy az Európai Unióban, és Brüsszel naponta több tucat ilyennel foglalkozik, vagyis Szlovákiának nincs miért szégyenkeznie. Fico talán még azt is elvárja tőlünk, hogy megdicsérjük, amiért ilyen „gyorsan” döntöttek az ügyben. A legszomorúbb, hogy a nagy többség valószínűleg el is hiszi, hiszen kit érdekel rongyos 7 milliárd euró, ha az egész ország az SDKÚ-DS pénzmosási botrányán csámcsog. Az emberi jogok Szlovákiában egyébként sem elsőrendűek. „Az egyéni érdeknek is vannak határai, amely mögött a közérdek áll” – nyilatkozta az egész üggyel kapcsolatban Dušan Čaplovič, az emberi jogokért felelős kormányfő-helyettes. És hogy mi a közérdek, azt természetesen a kormány határozza meg. Ami jó Ficónak, az jó kell hogy legyen nekünk is. Ellenkező esetben nagyon gyorsan az ország első számú ellenségévé válhatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?