Rasszista svédek? Na ne!

A Stockholmban kezdődött, majd több svéd nagyvárosra kiterjedő zavargássorozat nem csak a jóléti paradicsomról kialakult álomképet rengette meg, hanem rámutatott: Európában szinte lehetetlen feladat a harmadik világbeli, különösen a muszlim bevándorlók integrációja. Ha ez még a legtoleránsabb, leginkább befogadó, legnyitottabb, egyik legjobb gazdasági és munkaerő-piaci helyzetű (és a legeket még lehetni sorolni) uniós tagországban sem sikerült, akkor máshol eleve kudarcra van ítélve. Tekintettel a bevándorlóközösségek közötti óriási különbségekre, komolyan fel kellene már tenni a kérdést, hogy a fő gond a (befogadó országok helyett) nem a betelepülők egy részénél van-e, akik nem is akarnak beilleszkedni. Nem az-e a baj a bevándorlási politikákkal, hogy túl sokat adnak (jogokat, szolgáltatásokat, segélyeket) – nem túl keveset. És nem érkezett-e el végre az ideje annak, hogy legalább komolyan felmerüljön, radikálisan korlátozni kéne a muszlim bevándorlást, amely számszerűsíthető hasznot nem hoz, sokrétű (gazdasági, társadalmi, politikai, nemzetbiztonsági, rendészeti) problémákat viszont bőven.

Visszatérve a sztereotip magyarázatokhoz, az egyik ilyen, hogy a nyugati országok kizsákmányoló gyarmatosítók voltak, ezért erkölcsi kötelességük befogadni az egykori gyarmatokról érkezőket. Svédországnak azonban soha nem volt gyarmata, ahogy a legtöbb uniós tagországnak sem. Gyakran hallani azt is, hogy bezzeg egykoron szükség volt a bevándorló munkásokra, most meg nem akarnak munkát adni a gyerekeiknek. Svédországban azonban a harmadik világból való bevándorlás mindig is a menekültek és családtagjaik befogadását jelentette (jótékonysági okokból), sohasem vendégmunkások toborzását. Svédországra aztán végképp nem lehet ráfogni, hogy elutasító lenne. Az elmúlt évtizedekben itt volt a legkönnyebb menekültstátust szerezni Európában, és a lakosság számához viszonyítva ők fogadták be a legtöbb menekültet. A bevándorlók integrációjának tekintetében az ezt elemző világranglistán folyton dobogós helyen állnak. Akárcsak a toleranciát mérő felmérésekben. A foglalkoztatottsági mutatók is a legjobbak között vannak a világon. Persze gyakran mondják, hogy a lappangó rasszizmus miatt a külföldiek nem jutnak munkához. Ez ugyan részben igaz, de ez sehol a nyugati világban nem magyarázat a bevándorlóközösségek közötti óriási különbségekre. Miért van az, hogy sokszor három-ötszörös különbség van (szinte kizárólag a muszlim országokból származók kárára) mindenféle statisztikákban. A kínaiaknak, vietnamiaknak, indiaiaknak, filippínóknak, sőt az irániaknak többnyire sikerül az iskola elvégzése, van munkájuk, alulreprezentáltak a bűnözésben (és persze nem csinálnak utcai zavargásokat meg terrormerényleteket), a muszlim országokból jövőknél meg ez pont fordítva van. Az európaiak és a svédek szelektíven lennének rasszisták és előítéletesek? A kínaiakkal és a filippínókkal szemben nem, az arabokkal meg a törökökkel szemben viszont igen. És akkor mi van az indiaiakkal meg a pakisztániakkal, akiket sokszor alig lehet megkülönböztetni a kinézetük alapján? A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója