Poprádi kávé, tátrai tea

<p>A külföldi termékek ellen folytatott állami hadjáratok teljességgel feleslegesek. Piacgazdaságban úgyis a fogyasztók szavaznak, ráadásul a politikával ellentétben nem négyévente, hanem naponta akár többször is.&nbsp;</p>

Kifejezetten mókás elfoglaltság a hírműsorok figyelése térségünk országaiban. Például az élelmiszerek kapcsán az derül ki, hogy a hazai áru az többnyire mindenhol kiváló minőségű, ellentétben a külföldről behozott olcsó szeméttel, s ez ellen tenni kell valamit. Az ilyen állítások, ha nem csak egyetlen országon belül vizsgáljuk őket, persze az elemi logika szabályain is megbuknak. Mert ha igazak, akkor vagy minden országban csupa kiváló élelmiszert állítanak elő (de akkor hol termelik az olcsó szemetet), vagy csupa olcsó szemetet gyártanak, de akkor hol marad a sokat emlegetett kiváló hazai minőség.  A hazai termékek támogatása persze népszerű és politikailag is kifizetődő tevékenység, de végső soron úgyis a fogyasztók döntenek. E téren a jól működő piacgazdaság a lehető legdemokratikusabb intézményi keret, ahol milliók szavaznak naponta arról, hogy milyen termékeket részesítenek előnyben. A hazai termelés mesterséges állami támogatása leginkább épp a fogyasztókat károsítja meg. Elvileg termelhetnénk szlovák banánt (trópusi melegre fűtött üvegházban), csak nyolcszor drágább lenne a behozottnál, és valószínűleg az íze sem lenne olyan jó. És, hogy védjük a hazai termelőket, 800 százalékos védővámot vethetnénk ki az importbanánra. Annyira abszurd, hogy ilyen nincs is? Nos, Japán hasonló vámokkal védi pár százezer hazai rizstermelőjét. Ami jó nekik, és persze rossz 126 millió fogyasztónak, de a példa mutatja, hogy a legabszurdabb politikák is évtizedekig fennmaradhatnak, ha ügyesen leöntik őket kellő vastagságú hazafias mázzal és persze politikai érdek fűződik hozzájuk.  Hasonló badarság az önellátásra való törekvés is. Szlovákia sosem lesz élelmiszerekből önellátó. Egy sor növény egyszerűen nem terem meg nálunk, a narancstól kezdve a kakaón át a kávéig. Attól, hogy esetleg itt csomagolják vagy keverik össze őket, még nem válnak hazai termékké. A kókuszos csoki aligha az. A kedvenc hagyományos szlovák termékem a poprádi kávé, amit legfeljebb az a hazafi tarthat szlováknak, aki jó sok tátrai teát (tömény szesz) fogyasztott. A hazai termékek aránya persze növelhető állami adminisztratív eszközökkel. A kommunizmus alatt például jóval magasabb volt az arányuk, igaz évente háromszor lehetett narancsot kapni, jó hosszú sorban állás után. Meg nem volt annyi Coca-Cola sem, amely mára szlovákabb termék, mint sok hazai bor, amely nem sok hazai szőlőt látott.  Röviden, a helyzet kicsit bonyolultabb annál, ahogy gyakran beállítják. Az viszont tény, hogy Szlovákia több árut ad el külföldre, mint amennyit vesz onnan. A nemzetközi kereskedelemnek ezért egyértelmű nyertesei vagyunk. Ettől persze még bárki szavazhat bármilyen termékre, amikor a szavazópulthoz járul, és éppen ez a szép. A változatosság inkább gyönyörködtet, szerintem.  A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?