Összefogyás

<p>Langyos és piros. Ez a két jelző jutott eszembe, miután megnéztem Mesterházy Attila szombati kampánynyitó beszédét. Az MSZP elnöke vezeti a baloldali pártok Összefogás nevezetű választási listáját: ő tehát a miniszterelnök-jelölt, az alternatíva, amit Orbán Viktor helyett kínálnak.&nbsp;</p>

Mesterházy szimpatikus figura, artikulációja meggyőző, kiállása dinamikus, nyakkendője piros. Ha valamelyik mobilszolgáltató ügynöke lenne, biztosan rá tudna beszélni, hogy írjam alá két évre a hűségnyilatkozatot. Arról viszont szombati beszédével nem tudott meggyőzni, hogy neki kellene lennie Magyarország következő miniszterelnökének. Szónoklatában hosszasan sorolta, mi mindent változtatnának meg Magyarországon és miért, de az egészből valahogy csak azt sikerült megjegyeznem, hogy nullára csökkentenék az éhező gyerekek számát. Ami ugye nemcsak elsőre, hanem másodikra és harmadikra is képtelenségnek tűnik. De talán én nem figyeltem eléggé. Valahogy ez az Összefogás egy kicsit hiteltelenre sikeredett. Ahhoz ugyanis, hogy Mesterházy kiálljon és elkiabálja obligát mondanivalóját a jelenlegi kormány fenéken rúgásáról, nem kellett volna sem Bajnai Gordon, sem Gyurcsány Ferenc, sem Fodor Gábor (ők követik ugyanis az MSZP elnökét a közös listán). Mert ebből az egészből most úgy tűnik, mintha a magyar szocialisták úgy gondolnák, hogy amit 2010-ig csináltak, az teljesen rendben volt, a Fidesznek akkor véletlenül besikerült a kétharmad, de most ismét itt az ideje, hogy folytassák áldásos tevékenységüket, koalícióban, ahogy tőlük korábban megszoktuk. Ezt úgy kell érteni, hogy majd Gyurcsány a 2 százalékos támogatottságával miniszter lesz, az ország pedig fellélegzik, hogy négy év kapkodás és fejetlenség után helyreáll a rend? Ezt azért Bajnai Gordon sem gondolhatja komolyan. Egyébként ő tűnik a közös lista legnagyobb vesztesének. Miniszterelnök-jelölt nem lett, bár talán elfogadható lett volna azoknak is, akik 2002 és 2010 között megutálták a szocialistákat. Ha külön indul, megtudta volna, érdemes-e egyáltalán nyomulnia (mert nem az a szájtépős politikus alkat), ha meg nem kapna 5 százalékot, tudná, hogy nem. Ha meg bekerülne egyedül, nem kellene senkinek elszámolnia azzal, hogy Gyurcsánnyal közös listán indult. Mert így, hogy az összefogásnak a Demokratikus Koalíció is a része, a magyar baloldal nemcsak legitimizálja Gyurcsányt, de fel is támasztja a jelenlegi magyar közélet legnagyobb politikai hulláját. Gyurcsányból ugyanis már soha semmilyen PR szakember nem fog széles körben elfogadott politikust csinálni, éppen ezért nagy baklövés az Összefogás részéről, hogy a közös listával 2018-ig meghosszabbította parlamenti üdülőutalványát, mert csak a terhére lesz. Ha az MSZP az Összefogás legerősebb pártjaként átengedte volna a miniszterelnök-jelöltséget Bajnainak, a naivabbja talán elhitte volna, hogy egy kicsit magukba szálltak. Több bizonytalan szavazót tudtak volna megszólítani, mint Gyurcsánnyal, az biztos. De a fentiekből úgy tűnik, hogy a kormányváltás szükségességéről hamarabb győzi meg a választókat a Fidesz–KDNP, mint a baloldal. Az Összefogásból így könnyen Összefogyás lehet, vagyis kevesebb szavazatot szereznek együtt, mint amennyit külön-külön kaptak volna. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?