Öregem!

Alighanem egy új társadalmi törésvonal megszilárdulásának vagyunk szemtanúi. Más kultúrákban a gerontokrácia és az ezzel kapcsolatos társadalmi feszültség ismert jelenség – Japántól az egyes törzsi közösségekig.

Az európai társadalmak ehelyett etnikai, vallási és faji különbségekkel foglalták el magukat. Az USA-ban most jól látható módon a fiatalok és munkavállalók kezdték a tüntetéseket, hogy visszatérhessenek a munkahelyükre. A közösségi médiában számtalanszor elhangzik a kérdés: „Miért nem maradnak otthon az idősek, minket meg hagyjanak dolgozni?!” Nos, a vírus elleni küzdelemben egyaránt fontos a tünetmentes és a tünetekkel járó fertőzés megakadályozása, hiszen minden egyes fertőzésben benne van a veszélyes mutálódás lehetősége, így itt hamis az érvelés.

De ha visszatekintünk az elmúlt évek választásaira világszerte, szintén tapintható a generációs ellentét. A brexitpártiak táborában találhattunk több idős embert, a fiatalok inkább maradáspártiak voltak. Ugyanígy az Egyesült Államokban Hillary Clinton és később Bernie Sanders táborában voltak az urbánus fiatalok, míg az idősebbek a republikánusok felé húztak. A német pártéletben szintén kitapintható generációs rendeződések zajlanak a zöldek megerősödése körül. A magyar pártéletben megjelent egy új generációs párt, a Momentum; miközben az első generációs párt, a Fiatal Demokraták Szövetsége már erősen középkorúvá vált és elveszítette generációs jellegét a néppártosodás során.

Sorra indulnak a generációs mozgalmak. Greta Thunbergtől a karizmatikus egyházi közösségekig, a cserkészet megújulásától kezdve az online térig. Az utóbbi különösen fontos: egy olyan mesterséges közeg jött létre, amely természetes lételemévé vált a felnövekvő generációknak, és amelyben alapvetően máshogy és kevésbé intenzíven vannak jelen az idősebb generációk. Korábban ez „csak” zenei stílus, olvasmányok vagy általában a szórakozás módja mentén vált el, mára különböző virtuális valóságban élnek a generációk. Még akkor is, ha mindannyian órákat töltenek a Facebookon. A koronavírus így a generációk közti szolidaritás próbája is.

Mennyi korlátozást visel el a fiatal az idősotthonokban élők életének megmentéséért? Mennyit várhat el az idős? Mekkora gazdasági árat hajlandó vállalni egy fiatal – a következményeit esetleg évtizedekig állni?

Bekövetkezik az, hogy az időseket az otthonokon kívül is szegregáljuk – mint most a vásárlási időzónában? Mivel járhat az a társadalom szövetét nézve, ha fizikai törésvonal épül a fiatalok és idősek közé? Ebben az esetben a demokrácia a gerontokrácia játszótere lesz, vagy a demográfia ezt hosszú távon mindenképpen a fiatalokra játssza át? Ahogy vitatkozunk azon, hogy hol legyen a választói jog alsó korhatára, úgy fogunk vitatkozni felső korhatáron? Pont akkor, amikor egyébként a fejlődésnek hála egyre többen egyre tovább élhetnek? Vagy éppen a hosszú élet lesz továbbra is a gazdagok valódi kiváltsága, az elszegényedés és a társadalmi leszakadás közepette...? Mindez eltolná a szavazói egyensúlyokat. Megannyi kérdés, amelyek mind azt mutatják, hogy az idő sajnos kiérlelt egy újabb társadalmi törésvonalat, amelyre oda kell figyelni, hogy ne eszkalálódjon. A többi törésvonal se hozott semmi jót, sőt.