Olcsóbb lesz a kenyér?

<p>Már biztos: 2013-ban a megengedett 3 százalék alatti volt az államháztartás hiánya. Ez pedig nagyon komoly változtatást von maga után: a következő év január elsejétől csökkennie kell az áfának. Ami pedig egyáltalán nem biztos: ez valóban így lesz-e?</p>

Az áfakulcsot még a Radičová-kormány növelte 19-ről 20 százalékra. Akkor ezt Fico-adónak nevezte el a koalíció, mondván: az adóemelésre azért van szükség, mert az első (akkor a jobboldal abban reménykedett, egyben az utolsó) Fico-kormány tönkrevágta az államháztartást. Az áfaemelést pedig átmenetinek tervezte: amint az unió által előírt 3 százalék alá csökken az államháztartási hiány, a hozzáadottérték-adó 20-ról 19 százalékra csökken. Ez a pillanat tehát 2013-ban bekövetkezett, most már Brüsszel által is hitelesített papírja van erről a második Fico-kormánynak. Ha a Fico-adóról szóló törvény változatlan marad, akkor 2015 januárjától olcsóbb lehet minden termék. Lehet, ugyanis még nem tudjuk, valóban érintetlen marad-e a törvény. „A jogszabály egyelőre érvényben van” – mondta tegnap tömören a pénzügyminiszter, amit így kell értelmeznünk: érvényben van, de nem biztos, hogy úgy is marad. Az áfa csökkentésének ugyanis van egy nagyon kellemetlen hatása a kormányzat számára: amellett, hogy alig érzi meg az átlagpolgár – az adócsökkentést valószínűleg „lenyelnék” a kereskedők –, komoly kiesést jelentene a várhatóan amúgy is ezer sebből vérző 2015-ös büdzsé számára. Egy százalékpontnyi áfacsökkentés ugyanis 200–300 millió euró közötti összeggel alacsonyabb bevételt jelent. Így a kabinet kettős szorításba kerülne: egyébként is mérsékelnie kell a hiányt, ami az áfacsökkentés miatt tovább nőne. Így nem fogadnánk rá nagyobb tétben, hogy a Fico-adóról szóló törvényhez nem nyúl hozzá idén a smeres többség. A kérdés sokkal inkább az: mikor teszik meg ezt és milyen érvek mentén.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?