Olajárfelhajtó instabilitás

A kőolaj ára újabb rekordokat döntöget, s ez komoly gondokat okoz szinte minden európai és észak-amerikai ország gazdasági szakembereinek, vezető politikusainak.

A magas olajár mindnyájunkat érint, az autóval nem rendelkezőket is, hiszen az üzemanyag ára szinte minden termék és szolgáltatás árába beépül. Gazdasági elemzők szerint a kőolaj jelenlegi ára tulajdonképpen nem is a valós piaci viszonyokat, a kínálat-kereslet alakulását tükrözi, hanem minden olyan tényező beleépítődött, amely problémát jelenthet az ellátás szempontjából. Fontos, hogy a kőolajpiacon a hagyományos nagyfogyasztók, az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán mellett új „játékosok” jelentek meg az elmúlt évtizedben, különösen Kína és India, s fogyasztásuk évente 8-10 százalékkal növekszik. Az előbb említettek alapján azonban nem kisebb mértékben befolyásolja az olaj árát például an politikai bizonytalanság

Venezuelában és Ecuadorban, Nigériában és más afrikai olajexportáló országokban, nem beszélve a Közel-Keletről. A piaci szereplők tehát az ő véleményük szerint azt is beépítették már az árba, hogy az említett régiókban, országokban a politikai instabilitás következtében drámaian csökkenhet a termelés. Ezenkívül olyan, előre nem várt eseményekre is számítanak, mint például egy nagyobb tankhajó elleni terrortámadás a Vörös-tenger vagy a Perzsa-öböl térségében, vagy szárazföldi szállítási útvonalak, esetleg finomítók ellen elkövetett támadások.

Vegyük tehát sorba azoknak a régióknak a helyzetét, amelyek kritikusnak számítnának a kőolaj kitermelése és exportja szempontjából. Latin-Amerika elsősorban az Egyesült Államok kőolaj-behozatala szempontjából fontos, mivel azonban az USA a világ legnagyobb kőolaj-importálója, az ottani helyzet alakulása komoly kihatással van a világpiaci árakra. Venezuela az USA egyik legnagyobb és legfontosabb partnere ezen a területen. Ennek ellenére azonban a két ország politikai nyilatkozatháborúban áll egymással. A latin-amerikai ország Hugo Chavez vezetése alatt a leginkább USA-ellenes dél-amerikai állammá nőtte ki magát. Persze, ebből szinte természetesen következik, hogy szoros kapcsolatokat ápol Fidel Castro Kubájával, s közösen munkálkodnak a latin-amerikai országok szebb és – főleg – USA-mentes jövőjének megteremtéséért, természetesen a kommunizmus dicső zászlaja alatt. Ennek ellenére odáig azért még nem fajultak a dolgok, hogy Venezuela beszüntetné az USA-ba irányuló exportot, bár ezzel gyakran és rendszeresen fenyeget. A fenyegetés egy dolog, a másik viszont az, hogy mivel pótolnák azokat az óriási bevételeket, amelyek az amerikai importból származnának, és amelyek segítségével Chavez fenntarthatja hatalmát. Nem egyszerű a helyzet a szomszédos Ecuadorban sem, amely szintén komoly kőolajtermelő-kapacitásokkal rendelkezik. Azon kívül, hogy ott is buzgón követik azt a hagyományos latin-amerikai sportot, amelynek lényege az épp aktuális államfő hatalmának lehető leggyorsabb megdöntése, az utóbbi időben a felkelők már komoly területeket foglalnak el (valószínűleg a kolumbiai példa tetszett meg nekik). És – nyilván teljesen véletlenül – legutóbb az olajban leggazdagabb területeket szemelték ki, ami szintén nem tesz jót a gyengébb idegzetű olajpiaci szereplőknek.

Nem kisebb problémákkal küzdenek a Guineai-öböl mentén fekvő afrikai országok. A régió olajtermelése és -exportja már ma is jelentős, az előrejelzések szerint azonban 2025-re az ottani országok adják majd a teljes amerikai olajbehozatal negyedét. Ebből viszont minden valószínűség szerint az következik, hogy a régió geopolitikai és geoökonómiai értéke rohamosan nőni fog. Várhatóan amerikai katonai támaszpontok megjelenésével is számolnunk kell a jövőben a Guineai-öböl térségében. A régió legfontosabb kőolajtermelő országa Nigéria, de a fontosabbak közé tartozik még Gabon és Angola is. Nigériával kapcsolatban számtalan probléma merül fel. Az egyik, hogy az ország meglehetősen instabil. A hagyományos keresztény észak és muzulmán dél közötti összecsapásokon kívül további helyi ellentétek színezik a képet. Problémás ezenkívül általában a központi kormány helyzete, sőt sok esetben az emberi tényező is szerepet játszik a kőolajellátás körüli bizonytalanságban: néhol megfúrják a vezetékeket, s ez valószínűleg nem növeli élettartamukat, és számtalan balesethez vezethet.

Végül elérkeztünk

a Közel-Kelethez, amelynek bizonytalansági tényezőit szinte mindenki ismeri: terroristaveszély, instabilitás Irakban, de más térségben levő, az olajtermelés szempontjából kulcsfontosságú országban is, problémák Iránnal az urándúsítással kapcsolatban (amelyek csak még tovább fokozódnak majd, ha Teherán egy évtizeden belül atomfegyverre tesz szert). A Venezuela körüli problémák közép-, esetleg hosszú távon megoldódhatnak, a Guineai-öböl térsége is úgy-ahogy stabilizálható, ám a Közel-Kelettel kapcsolatban még remény sincs arra, hogy belátható időn belül jelentősen sikerül mérsékelni az instabilitást okozó tényezők befolyását. Irak hosszú távon stabil lehet, de ez még nem oldja meg az Irán körüli problémát, sőt a terrorista támadások veszélye sem múlik el végleg. A legreálisabb cél a viszonylagos stabilitás garantálása lehet. Ez azonban természetszerűen nem képzelhető el viszonylag erős nyugati katonai, politikai jelenlét nélkül.

A szerző külpolitikai elemző

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?