Nyugodj békében, korona

<p>1993 februárjában furcsa telefon érkezett a Cseh Sajtóügynökség pozsonyi irodájába. Az egyik mošnovi légi irányító kérdezte meg, vajon tudják-e, hogy a szlovák kormánygép éjszaka Prágában volt. Egy kis nyomozás után kiderült, hogy Mečiar kormányfő Klaus miniszterelnököt látogatta meg – viszonozva Klaus egy héttel korábbi trencsénteplici (ugyancsak titkos) látogatását. Az ügynökség megtudta, a kormányfők a szövetségi korona szétválasztásáról tárgyaltak, s kiadta a hírt. Február 4-én Anna Nagyová, Mečiar mindenese még perrel fenyegetőzött, február 7-én a parlament ratifikálta a csehszlovák korona megszüntetését. Február 8-án megjelentek az okmánybélyeges bankjegyek: megszületett a szlovák korona.</p>

A szlovákiai magyarság nem feltétlenül örült az önálló Szlovákiának (hat év mečiari, két és fél év ficói kormányzás után már ne firtassuk, miért), de annak egyik komoly szimbóluma, az önálló pénznem mégis jó szolgálatot tett a lakosságnak, honi magyarjainkat beleértve. A szlovák korona a mindenkori hatalom túlkapásainak indikátora és a sokszor kikényszerített reformlépések egyik katalizátora lett. Mindjárt az első évben, 1993 júliusában megszüntette azt a mítoszt, mely szerint a szlovákok ráfizettek Prágára. Alig fél év után a szlovák koronát tíz százalékkal kellett leértékelni cseh testvéréhez viszonyítva. Akkor mutatta meg először, de nagyon határozottan az önálló pénznem, hogy garázdálkodni büntetlenül nem lehet. A mečiari kormányzás utolsó évében ugyancsak komoly csapást kapott a pénzügyi tárca: már 30 százalék fölötti kamatért sem adtak Szlovákiának hitelt, az ország – bár ezt kevesen tudták – a pénzügyi válság szélére sodródott. Bizonyára nem egyetlen, de fontos kiváltó oka volt ez annak, hogy Mečiar már nem tudott újra választásokat nyerni.

Az önálló pénznem Dzurinda kormányait is megregulázta.1999 májusában a szlovák korona mélyrepülése szorította félre a kormányban az SDĽ-t, amely nem volt hajlandó támogatni a halaszhatatlan megszorító intézkedéseket. Az 1999-ben beindított, ún. kisreform alapozta meg a Dzurinda-kormányok későbbi reformlépéseit, amelyeknek egyik –nem is kicsi – eredménye az euróövezethez való csatlakozás. S bár a Dzurinda-kormányok aránylag jó gazdasági pályára állították az országot, a koronának még egyszer közbe kellett lépnie. A Fico-kormány megalakulása után az uniófób kijelentésekre reagálva a korona elindult szépen lefelé, hogy figyelmeztesse Ficót, semmilyen megalapozatlan, bár népszerű gazdasági lépés nem maradhat következmény nélkül. S Fico visszalépett. A korona, mint Európa egyik legfiatalabb, egyben egyik legsikeresebb pénzneme távozik a numizmatikai gyűjteményekbe és a történelembe.

Megérdemel annyit, hogy szeretettel és köszönettel búcsúzzunk tőle. Az euró nem lesz ekkora indikátor, messziről fütyül Fico kijelentéseire, s a gazdasági ballépések következményeit már csak az országban érvénybe lépő fizetéseken és árakon mérhetjük le. A korona már nem fogja vissza hatalmasainkat a ballépésektől – nekünk kell. De hát, ez is a felnőtté válás egyik lépése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?