Női csatornát indít a TV2 tulajdonosa

Az SBS Broadcasting tervei szerint szeptember 13-án debütál az Irisz Televízió, amely főként nők számára készített műsorokat sugároz majd.

Az SBS Broadcasting tervei szerint szeptember 13-án debütál az Irisz Televízió, amely főként nők számára készített műsorokat sugároz majd.


David Stogel, a TV2-ben tulajdonrésszel rendelkező társaság fejlesztési alelnöke elmondta, hogy az Irisz tévé jövő hétfőtől este hat és éjjel 11 között sugározza magyar nyelven műsorait, amelyekkel elsősorban a 18 és 49 év közötti nőket kívánja elérni

"Az Irisz a kezdeti időszakban várhatóan 680 ezer háztartásban lesz elérhető" - nyilatkozta Stogel, aki azt is közölte, hogy a műsort a UPC mellett más helyi csatornákon keresztül is továbbítják.

"Az Irisz populáris helyi és nemzetközi produkciók keverékéből áll majd. A csatorna programszerkezetének összeállítására és sugárzására holland licence alapján kerül sor" - mondta az SBS Broadcasting munkatársa.

Stogel szerint a csatorna elsősorban filmeket, nemzetközi sorozatokat, valamint a TV2-n már korábban sugárzott magyar gyártású produkciókat tűz műsorára, köztük a Szerelemhajó (Love Boat) című, Magyarországon még nem sugárzott amerikai sorozat valamint a Katalin bírónő és a Claudia Show is.

A fejlesztési alelnök másfél hónapja beszélt arról, hogy még az idén új, elsősorban nőknek szóló televíziós csatorna indítását tervezi az SBS Broadcasting. Az adó műsorát Amszterdamból sugározzák.

()

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?