Népszavazás az olimpiáról

Pedig aki nem fél az olimpiától, ne féljen a referendumtól sem – így sportos, nem?Vannak országok jövőjét anyagi értelemben annyira megterhelő kezdeményezések, tervek, amelyeknél joggal vetődik fel a referendum jogossága és legitimáló erejének fontossága. Én ilyennek látom az olimpia rendezését. Hiába a karcsúsított, szerényebbre szabott játékok újkeletű eszménye, a világ legnagyobb sporteseményét vendégül látni roppant vállalkozás nagy országok metropoliszainak éppúgy, mint kisebb és szegényebb államok nagyvárosainak. Az olimpia doppingmentes szép eszményből mára óriási üzletté nőtt, amelyhez egy rendezőnek politikai ciklusokon messze túlmutató vállalásokat kell tennie a közösség bőrére. Magyarországon a sportkormányos hatalom álma szerint Közép-Európa első olimpiáját akarja megszerezni 2024-re Budapestnek – a hivatalos lelkesedésben egy ország rendezvényeként, ami nem egyedül a főváros ügye és vállalása. A nemzet öntudatát erősítő bátor kaland, amely gazdasági hasznot hoz az optimista kalkulációkban. Persze az eddigi tapasztalatok inkább azt mutatják, hogy az olimpia súlyos terheket ró városra, társadalomra, az építkezések ürügyén megjelenik a korrupció, a pazarlás. Kérdés tehát, kinek jó egy olimpia, hiszen valóban van egy réteg, üzleti-politikai elit, amelynek vastag haszna származik a rendezésből. De pozitív lett-e a szaldó össztársadalmi értelemben Görögországban például, hogy ne nálunk jóval fejlettebb és nagyobb országokat citáljunk ide? Megannyi megfontolásra érdemes kérdés, milliónyi szempont, érvek pro és kontra. Tipikusan olyan téma, nemzeti ügy, amely megérdemelné a népszavazás gesztusát, sőt: a következő évtized legnagyobb vállalásába kötelező volna bevonni a lakosságot. Az olimpia ráadásul aligha nevezhető olyan témakörnek, amelynek megértéséhez vízügyi mérnöknek vagy atomfizikusnak kéne lenni. (A népszavazás persze kétélű fegyver, hiszen érzelmes vagy éppen cinikus, de erős kampányokkal megfordítható a közhangulat.) Úgy tudni, a felmérések szerinti Magyarország erősen olimpiapárti. Nekem vannak kétségeim – úgy tűnik, a kormányzatnak úgyszintén. Különben miért zárkózna el a hatalom ennyire mereven a népszavazástól, amelynek budapesti civil kezdeményezését ráadásul a bíróság is elkaszálta a bejegyzett kérdés vélt pontatlansága miatt. Az olimpiai népszavazás nem alkotmányos kényszer, hanem lehetőség – de miért nem akarnak élni vele a közvélemény-kutatások szerint most is hatalmas többségben lévők, miközben ellenzékben sikerrel alkalmazták egykor? A referendum elleni érvként szokták hozni, hogy a pályázatról döntő testületekben azt elsöprő többséggel támogatták a népképviselők: azaz 2024-ről csakis 2014 parlamenti–önkormányzati választásai alapján kéne dönteni. Élek a gyanúperrel mégis, tartanak attól, hogy az érvek és érzések csatáját olimpia ügyében el lehet veszíteni, ahogyan az Hamburgban történt. (A migránsválságban terrorveszélyt sulykoló politika könnyen gereblyére léphet: a költségek mellett ez a félelem is taszíthatja a lakosságot a tömegrendezvényektől.) Pedig egy sportért rajongó hatalom igazán élvezhetné az állítólag győzelemre álló meccset. Tessék kiírni a népszavazást, nem trükközni a kérdéssel, egyszerűen így feltenni: „Akarja-e, hogy Magyarország olimpiát rendezzen 2024-ben Budapesten?”. És ne fővárosi referendum tartassék a nemzet nagy vállalásáról, hanem bizony országos ügydöntő aktus indokolt, hogy megerősítse a magyarok többségének szándékát és véleményét abban: mi egy gigászi sporteseménnyel akarjuk megmutatni magunkat a világnak, mert ebből nagy hasznunk származik lelki és anyagi értelemben egyaránt. Így lehet csak a nyereségben logikusan érdekelt körön belülieken túl összmagyar üggyé tenni az olimpiát, nem csak szavakban. Ha nem kell félni az olimpiától, nem kell félni a népszavazástól sem – nekem így kerek, mint az öt karika. A szerző magyarországi publicista