Neoliberális mesemondók

<p>Minden országnak megvannak a saját neoliberális mesemondói. Azok a politikusok, akik közgazdaságtani guruknak, az egyedül üdvözítő bölcsesség kizárólagos birtokosainak tartják magukat. Ők azok, akik képesek bemesélni a lakosságnak: ha fenéken billentik őket, tulajdonképpen nekik tesznek jót, hiszen a rúgásoknak köszönhetően beindul a vérkeringésük, ami az egész szervezetre jótékony hatással van.</p>

Míg Magyarországon az ilyen politikusok mintapéldányának számító Bokros Lajos ma már nem sok vizet zavar, a szlovák mesemondó, Ivan Mikloš pénzügyminiszterként folytatja „áldásos” tevékenységét.

Mikloš legújabb meséje arról szól, hogy a Görögországnak szánt második segélycsomaggal és a problémás eurózónás országok megsegítésére létrehozott stabilizációs mechanizmussal, amihez Szlovákia nem kis összeggel járul hozzá, tulajdonképpen magunkon segítünk, hiszen elkerülhetjük a nagyobb gazdasági visszaesést. Mint minden mesének, természetesen ennek is van valóságalapja. Valóban segítünk, és valóban elkerülhetjük a visszaesést. Segítünk a Görögországnak hitelező nyugati nagybankok milliárdos tulajdonosain, hogy ezeknek egy centtel se essen vissza a profitjuk. A legszegényebbektől vonják el a pénzt, hogy a multimilliárdosok ne szenvedjenek hiányt. Mikloš mindezt persze tagadja, populista tévelygőnek bélyegezve mindenkit, aki egy kicsit is kételkedik a szavaiban. Mára ugyanakkor a bölcsek kövét birtokló pénzügyminiszter nemegy megnyilatkozásáról derült ki, hogy csak a választók elaltatására szolgáló tündérmese volt. Mikloš a Szlovák Gázművek tíz évvel ezelőtti magánosításakor is arról beszélt, hogy a társaság kisebbségi tulajdonrészének az eladása és a cég vezetésének teljes átruházása a nyugati befektetőkre a világ egyik legelőnyösebb döntése lesz a szlovákiai lakosság számára. És tényleg. Mikloš nem hazudott: valóban a világ egyik legelőnyösebb döntése lett… A nyugati beruházók számára, akik – kihasználva a cég monopolhelyzetét – a bőrt is lehúzták a lakosságról, csak hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el. Hogy a gátlástalanságuk nem ismer határt, azt a legutóbbi lépésük is bizonyítja. Idén ugyan januárban már 4,5, júliustól pedig 7 százalékkal emelték az áraikat, ám ezzel sem elégedettek, és most a mértéktelen áremelési javaslataikat visszautasító Árszabályozási Hivatalt perelték be, szembeszállva a számukra az évszázad üzletét lehetővé tevő állammal is. Ennyit Mikloš meséiről. Azonban, mint minden mesének, ezeknek is megvan a mély erkölcsi tanulságuk: ne higgyünk a neoliberális mesemondóknak!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?