Német lapok Orbán Viktorról

<p>Orbán Viktorról közölt fényképpel ellátott portrét hétfőn a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung és a liberális Süddeutsche Zeitung.</p>

A Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty a Fidesz elnökéről szóló írás bevezetőjében azt hangoztatta: kitartó politikusnak kell lennie annak, aki 46 évesen - nyolc év ellenzékben eltöltött idő után -  második miniszterelnöksége előtt áll. Orbán valójában több mint 20  esztendeje hivatásos politikus, és csaknem ugyanennyi év óta a kormányfői tisztség állandó várományosa - írta Hefty, emlékeztetve arra, hogy Orbán még diákként 1989 júniusában a szovjet megszálló hadsereg Magyarországról történő kivonásának követelésével vált világszerte híressé. 1998 és 2002 között pedig egy középjobb koalíció élén irányította az országot.

A magyar parlamenti választások első fordulójának eredményeként ezúttal sem tud más kormányt alakítani - hangsúlyozta Georg Paul Hefty, utalva arra: Orbán nemcsak a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezik, hanem azzal az előnnyel is, hogy pártja, a Fidesz a szocialistáktól és a szélsőjobboldali Jobbiktól egyformán nagy távolságra áll középen, és a két konkurens egymással magától értetődően nem léphet koalícióra. "A pártpozicionálásnak és a kormányzás művészetének képeskönyvébe illő konstelláció" - értékelte Hefty.

Orbánnak - mint írta - most bizonyítania kell, hogy járatos ebben a művészetben. Elég "gátlástalan" volt ahhoz, hogy éveken keresztül elősegítse ennek a konstellációnak a kialakulását - korábbi támogatója, az azóta elhunyt Otto Graf Lambsdorff korábbi liberális pártelnök  elkeseredésére, de a CDU-elnök, Angela Merkel megelégedésére. Hogy mennyire céltudatosan, mennyire kényszerítve, illetve mennyire véletlen, az kérdéses - vélte a cikkíró, hangoztatva: mindenesetre Orbán sok "csellel" került a jelenlegi hatalmi pozícióba. Fiatalként liberális volt, talán jobboldali liberális, majd a keresztény-konzervatív oldalra váltott, a CDU közelébe. Ilyen előjelek közepette kormányozta az országot négy éven keresztül sikerrel, de nem a választók többségének megelégedésére.

Hefty szerint azután kezdődött az, ami egyfajta "tévútként" hatott. Orbán az úgynevezett polgári körökkel ásta alá saját, ellenzékbe kényszerült pártját, csakúgy, mint a magyar parlamentarizmust és az egykori koalíciós partnert, a Magyar Demokrata Fórumot is. A legkülönbözőbb köröknek a szocialista-baloldali liberális kormánykoalícióval szembeni ellenséges viszonyára támaszkodva, azt felerősítve "nem riadt vissza" jobboldali radikális jelszavaktól sem, nem saját pártját terelte azonban a jobbszélre, hanem ott provokálta ki szélsőjobboldali pártok megalakulását.

A Jobbik pedig most ott "garázdálkodik" - írta Hefty, utalva arra, hogy a párt támogatóinak a fele a szocialista  párt korábbi szavazóiból került ki. A másik felét olyan elvakult jobboldaliak alkotják, akikre Orbán egyáltalán nem támaszkodhat.

Hefty szerint a jövőbeni miniszterelnök éppenséggel a Jobbik elleni harccal tudja bebizonyítani, hogy "európai szellemű" politikus. "Külföldi barátainak, de a magyarországi kisebbségeknek is tartozik ezzel" - hangsúlyozta a konzervatív lap szemleírója.

A liberális Süddeutsche Zeitungban megjelent portré bevezetőjében Cathrin Kahlweit ugyancsak Orbán 1989 júniusi, Nagy Imre temetésén elhangzott beszédére emlékeztetett. Utalt arra, hogy az akkor 26 esztendős Orbán az egyetemi ifjúság szóvivőjeként gyújtó hangon számolt le a kommunizmussal, és követelte a szovjet csapatok kivonását.

Akkoriban Orbán hős volt, és könnyen lehet, hogy országában nemsokára ismét annak számít majd - fogalmazott a cikkíró, hangoztatva: a parlamenti választások eredményeként immár semmi kétség nem fér ahhoz, hogy nyolc év után visszatér a hatalomba. Sőt - mint írta - a második forduló során kétharmados többséghez és ezáltal ahhoz a lehetőséghez juthat, hogy "tetszés szerint" módosítsa az alkotmányt.

Kahlweit úgy értékelte, hogy a 46 éves politikus nagy utat járt be: a szocializmus elleni baloldali liberális ellenállóból mára "nemzeti konzervatív populista" lett. Választási kampányának jelszavai a "tisztaság, a család és a biztonság" voltak, a "felelősök felelősségre vonását" ígérte, az általa "az ország kifosztásával" vádolt, még hivatalban lévő szocialista kormányt értve ezalatt.

A politikus az elmúlt években "nem riadt vissza" attól sem, hogy a jobboldali radikális Jobbik párt jelszavaival szerezzen támogatást - hangoztatta a cikkíró, aki szerint a roma kisebbség elleni "kirohanásai" az országban helyeslést váltottak ki. Az a kijelentése ugyanakkor, hogy a szomszédos országokban - így Szlovákiában -  élő magyar kisebbség sorsáért is illetékesnek érzi magát, némi diplomáciai "botrányt" okozott.

Bírálói szerint Orbánt végső soron mindig is csak a hatalom érdekelte - jegyezte meg portréjában a dpa hírügynökség. Első kormányfői mandátuma idején csakugyan az erőfitogtatás meg a szimbolika dominált: a parlament ellenőrzési jogköreit megnyirbálta, a közmédiumok élére az ő propagandistái kerültek. A 2002-es választások elveszítése után kiadta a jelszót: a haza nem lehet ellenzékben - ám haza alatt csak magát és a Fideszt értette. Létrehozta a polgári körök nevű radikális mozgalmat, hogy ezzel is fokozza a nyomást a baloldali kormányra. Egyes megfigyelők szerint a jobboldali tábor ilyetén radikalizálása alapozta meg a szélsőjobboldali Jobbik párt fölemelkedését.

A nemzet meg a vallás köré fonódó jobboldali populizmusát Orbán idővel bal felé is megnyitotta, hogy azt a reformokkal szembeszegülő szociáldemagógiával bővítse. A baloldali, liberális tábor hanyatlása a kezére játszott, s most minden eddigi kormányfőnél erősebb pozícióba kerül. Ez azonban csöppet sem mérsékli majd választóinak elvárásait - írta a dpa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?