Nem mindenki Churchill

Tette nagy felháborodást váltott ki az angol politikai életben, ám húsz évvel később Churchill újra képes volt váltani: visszalépett a konzervatívokhoz, ahol hamarosan pénzügyminiszter, majd miniszterelnök lett. Ezekben a váltásokban leginkább a hatalomvágya vezérelte: irányítani akart, kézben tartani az eseményeket, mert erre volt tehetsége. A politikát a saját céljai elérésére használta fel – aligha róhatták azonban fel neki mindezt, hiszen megnyerte Angliának a második világháborút. Mintegy mellékesen (bár neki magának ez aligha minősült mellékesnek) pedig bezsebelt egy irodalmi Nobel-díjat is. A Churchilléhez hasonló politikai térfélváltások tájainkon nagy népszerűségnek örvendenek, s tulajdonképpen egészen megszokottá váltak a szlovákiai demokrácia eddigi rövid története alatt. Talán azért sem jelentenek olyan nagy közéleti sokkot, mert politikai pártjaink esetében általában egyáltalán nem letisztult a konzervatív vagy liberális, baloldali vagy jobboldali irányultság. Így aztán ha egy kereszténydemokrata vezető liberális pártot alapít, vagy ha egy liberális politikus vezetőként konzervatívvá válik, szinte észre sem vesszük.Időnként azonban előfordulnak olyan váltások, amelyek tanácstalanná tehetik a gyanútlan szemlélődőt. Nemrégiben olvashattuk, hogy Somogyi Szilárd, aki a rendszerváltás idején a Diákhálózat aktivistájaként tűnt fel, majd vállalkozni kezdett, és 2010-ben a jobboldali liberális Szabadság és Szolidaritás (Sas) képviselőjeként ült be a parlamentbe, Mi Magunk néven új, dél-szlovákiai regionális mozgalmat szervez. Somogyi politikai karrierje meglehetősen zavaros, az SaS-hez való csatlakozását követően elkötelezett jobboldali politikusként ismerhettük meg, ám a Sulík-féle liberális párttól való távozását az „segítette elő”, hogy a magántulajdon korlátozását szorgalmazta egy parlamenti felszólalásában. Miután lezárta liberális korszakát, nyíltan baloldaliként kezdte pozicionálni magát. Ehhez képest eléggé meglepett, amikor nemrég a Komárom felé vezető út mentén megpillanthattam a Mi Magunk óriásplakátját. „Orbán Viktor legyen az Európai Unió vezetője” – állt a plakáton. Több kérdés is felmerül a szlogent olvasva: vajon Somogyi Szilárd eddig rejtegette előlünk ezt a furcsa humorát, vagy valóban komolyan gondolja, amit hirdet? Az, hogy az épp baloldali mozgalmát építgető politikus a magyar jobboldal vezérével kampányol, még nem is lenne olyan meglepő, elég csak a magántulajdon korlátozásáról szóló nyilatkozatára gondolnunk. Ami azonban meghökkentő, az Somogyinak ez a hirtelen és radikális elköteleződése – ebben nehéz az önzetlen küldetéstudat nyomait kimutatni. A jelenség uralkodó eleme azonban kétségkívül a zavarosság. Maga a tömörülés neve is elgondolkodtató: Mi Magunk néven működtetett mozgalmat Magyarországon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, Toroczkai László, és ilyen néven működik az az ír politikai erő is (ír nevén Sinn Féin), amelyet általában az IRA terrorszervezettel hoznak összefüggésbe. Somogyi esete inkább csak komikus ábrázolása annak, hogy nem mindenki Churchill, aki átáll. Nem mindenki képes rá, hogy tehetségét úgy kamatoztassa, hogy a politika gyakran esetleges kategóriáit csak eszközként használja mindehhez, mert ahhoz a politikusi jellem számos gyakori vonásán is felül kellene emelkedni – például, hogy csak a kedvencünket nevezzük meg, a szervilisségen. Churchillnek sikerült, ám ő nem is politikusként vált meghatározóvá, hanem hadvezérként, szónokként és íróként – ő ugyanis végül mindig megtalálta a helyét.