Nagyhatalmi arroganciák

A Pussy Riot orosz lánybanda esete egyértelmű, Julian Assange-nak, a WikiLeaks alapítójának az ügye jobban megosztja a közvéleményt. Két év börtön a három fiatal nőnek azért, mert egy percig tiszteletlenül zenéltek egy székesegyházban, túl sok, joggal háborította fel a világot. Ráadásul nem is ezért ítélték el őket, hanem mert Putyin ellen „imádkoztak”. Az ellenük lefolytatott eljárás a legsötétebb szovjet idők koncepciós pereit idézi. És még ez sem elég: máris nyomoznak a punkbanda még szabadlábon levő tagjai ellen, s biztosak lehetünk abban, ha akarják, elkapják őket. A Kreml ezzel a határtalan cinizmussal azt üzeni a világnak, hogy tehet neki egy szívességet – és máris visszamutogat, nem alaptalanul.

Mert az sem teljesen tiszta, ami Assange-zsal történik, sokak természetes igazságérzetét borzolja. Egy orosz külügyi illetékes szerint Moszkva nem érti Londonnak a politikai menedékjoggal kapcsolatos álláspontját, a bécsi konvencióhoz való viszonyulását, amely a diplomáciai képviseletek sérthetetlenségéről is rendelkezik. Hiába mondta később a brit külügyminiszter, hogy nem fogják lerohanni az ecuadori nagykövetséget, a fenyegetés már elhangzott. A Kreml további érve: Londonban menedéket talált több tucat olyan, „súlyos bűncselekményekkel gyanúsított” személy, akinek a kiadatását más államok – köztük Oroszország is – kérték, s példaként hozta fel a putyini vezetéssel szembekerült Borisz Berezovszkij milliárdos üzletember esetét. A következtetés ebből adódik: Assange-nak ez azért nem jár, mert az USA nem akarja?

Ami még ennél is rosszabb: Ecuador mögött felsorakoztak a latin-amerikai országok, s most olyan diktatórikus rezsimek is ujjal mutogatnak Londonra, mint Kuba vagy a Chávez-féle Venezuela. Lehet azzal érvelni, hogy London szigorúan a brit törvények értelmében jár el, amikor mindenképpen ki akarja adni Assange-ot Stockholmnak. Ez sem változtat azon, hogy a britek nagyon rosszul kommunikálták az egészet. London arra a törvényre hivatkozott, amely szerint visszavonható bármely épület diplomáciai státusa, ha az azt használó külföldi hatalom ottani tevékenysége nem egyeztethető össze egy diplomáciai misszióéval. Ez az 1987-es jogszabály annak hatására született, hogy három évvel korábban egy líbiai diplomata országa londoni nagykövetségi épületéből tüntetőkre lövöldözött, és megölt egy brit rendőrt.

A WikiLeaks alapítójának ügye más tészta, nem? Őt sokan hősnek tekintik, Nobel-díjra is ajánlották. Akár tetszik, akár nem: kisebb forradalmat csinált a médiában. A kiszivárogtatásokkal figyelmeztette a politikai eliteket: nem lehet eltussolni minden disznóságot. Elég csak azt a videofelvételt említeni, amely kétségessé tette a hivatalos amerikai bejelentést arról, miként öltek meg amerikai katonák tizenegy iraki civilt. A kiszivárogtatott dokumentumok sora igazolta az amerikaiak által elkövetett kínzásokat, hullagyalázásokat stb. Lehetne legyinteni is, hogy ezekről Assange nélkül is tudott a világ. Ez igaz, de hiányzott a bizonyíték.

Mindezek révén nyilvánvaló: döntően az USA-tól függ Assange sorsa. De ahogyan róla Washingtonban beszélnek, az néha olyan, mintha a Kreml szólalt volna meg. Ebben nincs semmi káröröm vagy USA-ellenesség, sőt. Egyszerűen: kár.