Mit keresett Kissinger Moszkvában?

Annyi biztos, hogy szombaton – tehát nem hivatalos munkaidőben – a Kremlben fogadta őt Szergej Ivanov, Putyin elnök személyzeti főnöke. De a magukat jól értesültnek tartó moszkvai források azt is rebesgetik, hogy Putyin is a Kremlben tartózkodott.Kissinger moszkvai látogatásai nem számítanak újdonságnak, ám erről az útról szinte semmit sem lehet tudni, ráadásul az amerikai– orosz kapcsolatok most finoman szólva sem rózsásak, a legutóbb tervezett csúcstalálkozót látványosan elnapolták. Kissingernél alkalmasabb közvetítőt azonban egyik fél sem találhatott volna, hiszen még Putyin is látványos, barátinak mondott kapcsolatot ápol vele. De miért is van szükség közvetítőre? Szíria ügyében – akármennyire is barátságtalan a kapcsolat – folyamatosan zajlanak az egyeztetések, és egy Kissinger formátumú politikai szereplőt talán felesleges lenne ebben az ügyben bevetni.A múlt héten egy másik, nem kisebb horderejű esemény is történt: Szergej Lavrov Tokióba utazott, hogy 2+2 felállásban (külügy- és hadügyminiszterek) próbáljanak közös nevezőre jutni – a két ország területviták miatt (Kuril-szigetek) a mai napig nem kötötte meg a II. világháborút lezáró békeszerződést. A történet Sinzo Abe moszkvai látogatásával kezdődött áprilisban, és úgy látszik, megvan a politikai akarat még a szigetek státuszának megoldására is. De honnan ez a politikai akarat? Esetleg van összefüggés a két esemény között? Ha igen, akkor csak egy valóban nagy horderejű kérdés lehet a háttérben, és jelenleg egy ilyen van – Kína. De már nem az a Kína, amelyről a világ úgy tartja, hogy nemsokára átveszi az Egyesült Államok világhatalmi szerepét. A kínai gazdasági lufi kipukkanóban, és mivel a lufi legalább akkora, mint maga az ország, nagyot durranhat. Ebben a kérdésben az Egyesült Államok, Oroszország és Japán egyformán érintett, hiszen az USA adósságának jó részét Kína finanszírozza, míg Japán és Oroszország a két legerősebb szomszédja. Micsoda iróniája lenne a sorsnak, hogy Kissinger, aki éppen a Kínával való (a Szovjetunió elleni) ad hoc szövetség összetákolásával alapozta meg legendás politikai karrierjét a hetvenes években, most éppen egy másik koalíción dolgozna. Ne tessék félreérteni, nem egy Kína-ellenes koalíción: éppen Kissinger bizonyította a tavaly megjelent könyvében, hogy Kínának ténylegesen nincsenek – és soha nem is voltak több évezredes történelme során – globális ambíciói. A mindenkori kínai vezetés legfontosabb feladata az ország kohéziójának megtartása volt. Amikor ez nem sikerült, az ország öldöklő polgárháborúba, anarchiába, vagy idegenek általi megszállásba süllyedt. Vagyis, ha a lufi kipukkad, akkor Kína valószínűleg ismét bezárkózik – de a durranásnak rendkívüli globális hatásai lehetnek. Persze az is lehet, hogy Kissinger szigorúan magánlátogatásra utazott Moszkvába. Ahogy nyilatkozta, tulajdonképpen már nem foglalkozik államügyekkel. Lehet tippelni.