Mind ott vagyunk a síneken

Az LGT olyannyira fején találta a szöget ezzel a dalszöveggel, hogy évtizedek óta folyamatosan új értelmet kap minden egyes sora. De az is tény, hogy a szerelemvonatból már van kiszállás, legalábbis kevesen vonatoznak az élmény kedvéért. Hovatovább csak azok ülnek vonatra, akiknek nincs más választásuk.

Az amúgy is ezer sebből vérző vasúti közlekedést újabb csapás érte múlt csütörtökön, méghozzá egy nemzetközileg frekventált szakaszon. A heves esőzés következtében Nagymaros és Szob között a sínekre omlott a hegyoldal. Mintegy tízezer köbméternyi sár és kőlavina öntött el egy 1700 méteres szakaszt. A párkányiak és az érsekújváriak jelenleg nem tudnak átjutni Magyarországra vonattal, a Prágából, sőt Berlinből Budapestre induló szerelvényeket pedig Rajka felé terelték. A Pozsonyból Budapestre igyekvő utasok csak annyit érzékelnek a pályaudvaron, hogy eleve 30 perces késéssel kell számolniuk, azt viszont már senki sem közli velük, hogy összesen minimum másfél órás lesz a menetidő-növekedés, illetve egy szakaszon át is szállítják őket másik szerelvényre. Természetesen ugyanez érvényes visszafelé is.

Engem múlt pénteken telibe talált a káosz. Előző éjjel egykor olvastam az ide vonatkozó hírt a neten, legalábbis annyit, hogy Rajka irányába fog elindulni velem a vonat másnap reggel. Áldom az eszemet, amiért az utolsó pillanatban mégsem szálltam fel, hanem a fél órával később induló autóbusz mellett döntöttem – még ha anyagilag nem is érte meg a dolog. A Pozsonyból Budapestre közlekedő magáncég buszaira ugyanis online lehet csak jegyet venni, a helyszínen már nem nagyon, illetve úgy, hogy az ember becsúsztat egy összeget a sofőr zsebébe, aki felengedi őt a járműre, ha van hely. Én alig három óra alatt célba értem, egy bátor ismerősöm viszont a vonatot választotta, és hatórás kalandban lett része.

Már pénteken sejteni lehetett, hogy összeomlik a fél ország menetrendje, mert hiszen az említett szakaszon nincsenek felkészülve ekkora forgalomra, és számos más járatot érintenek a hirtelen jött változások. Vonatok vesztegelnek a nyílt sínen, leszállni nem lehet, az utasok nem kapnak tájékoztatást a jövőjüket illetően. Azt sem lehet tudni, változnak-e ezen állapotok a közeli hetekben, csak annyit mondtak az illetékesek, hogy vélhetően augusztus közepéig fogják lapátolni a sarat és törmeléket a sínekről. Ebben a mondatban a vélhetően a kulcsszó, úgyhogy ne legyenek illúzióink!

Természeti katasztrófákat előrejelezni nyilván képtelenség, de azért megkérdezném tőlük, hogy nem volt-e gyanús nekik már egy ideje az a bizonyos hegyoldal. Szokta-e valaki vizsgálni a talaj állapotát, és ha nem, akkor vajon miért nem? Külön öröm, hogy a nyári turistaszezon elején történt, ami történt –az említett magán-autóbuszvállalatnak mindenképp.

Az már talán túlzott igény lenne, hogy a kalauzok legalább alapszinten beszéljenek angolul ezeken a problémás járatokon. A nyugati turista úgyis tudja, hová jön. Hogy itt Kelet-Európában minden egyes utazás egy kalandtúra.