Vélemény

Miért Obama – és nem Romney

Amerika választ, a tét nagy. A tömegpártokkal kapcsolatban gyakran hangoztatott vélekedés, hogy teljesen mindegy, melyik nyer, mert nincs igazán nagy különbség köztük. Ez a tétel azonban most semmiképpen nem érvényes.
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. november 6. 10:27

Amerika nem csupán két elnökjelölt, két párt, két politikai program közül választ, hanem két világnézet közül is. A választóvonal Obama elnök és Romney exkormányzó között annak ellenére is éles, hogy a kampány második felében a republikánusok mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobban eltüntessék azt.

 
Válság sújtotta terület
Obama nehéz ciklust zár. George W. Busht váltva 2009-ben mély válságban lévő gazdaságot és egy kulturálisan elszigetelődő, háborúkban álló országot vett át, amelynek neve szitokszó volt világszerte. Ma a helyzet ezen frontok mindegyikén jobb. Az ország hosszú vajúdás után kilábalóban van a válságból – növekszik a munkahelyek száma és az export –, az USA a lehetőségekhez mérten emelt fővel távozott Irakból, és az ország nevének kiejtése jelenleg csak radikális körökben egyenlő a káromkodással. Az elnök egészségügyi reformja lehetőséget nyújt a biztosítás nélküli tömegek felszámolására. Mindezt úgy, hogy megbízatása félidejétől a republikánusok által uralt kongresszus ott tett keresztbe a tevőlegesen konszenzust kereső elnöknek, ahol csak lehetett.
Ez a választás az egyik oldalon Obamáról, a másikon a republikánus pártról szól. Az, hogy a sok tekintetben középszerűnek tetsző Romney lett az elnökjelölt, annak köszönhető, hogy pártja ilyen állapotban van: az előválasztáson egy csapatnyi csődtömeggel találta magát szemben. Releváns ellenfelei saját magukat vágták el (elszólásokkal, botrányokkal), a valós alternatívát jelentő pártbeli ellenfelei pedig csak marginális támogatottságot tudtak szerezni.
 
Kettős beszéd jobbra, középre
Romneynak nehéz, kettős játékot kellett játszania. Először meg kellett győznie a „teapárti” fordulat után radikalizálódó Republikánus Pártot saját fundamentalizmusáról. A korábban liberálisnak számító politikus kampánya során erősen keresztény, nacionalista, abortuszellenes, a klímaváltozást elbagatellizáló iránnyal jelentkezett, ezzel hatva saját pártja terebélyes jobbszárnyára. A sikerhez azonban a jelöltség megszerzése után centrista fordulatra volt szükség, és a radikális álláspontokat immár újra mérsékeltek váltották. Ez volt a forrása Romney legendássá váló „rugalmasságának”, azaz hogy politikai nézetei sokszor gyorsabban változtak, mint ahogy azt az újságírók le tudták írni.
A választás Európából nézve még egyszerűbbnek tűnik. Obama kivezette Amerikát a nemzetközi izolációból, befejezett egy háborút (és ügyesen került el újabbakat), nem engedett azoknak a harsány hangoknak, amelyek egy téves gazdasági felfogáson alapulva ma épp Európát próbálják csődbe vinni azáltal, hogy a válságra takarékossággal, a csapok elzárásával válaszolnának. (Kérdezzük meg a spanyolokat, mit ér ez a terv.) Romney megválasztása visszafordítaná ezeket a tendenciákat. A republikánus jelölt azon fundamentalisták támogatására is épít, akik Obamát egy szocialista idegennek látják, és akik a társadalmi szolidaritás helyett az egyéni teljesítmény mítoszát helyeznék az előtérbe. Romney egy olyan gazdasági felfogást képvisel, amely szerint az államnak akár a szociális háló leépítése árán is elsősorban a gazdagokat kell kiszolgálnia, hiszen elvileg ők teremtik azután a munkahelyeket a többiek számára. (Nyilván állami segítség nélkül…) Ez a világnézet az európai kultúrával olyannyira ellentétes, hogy azt kell gondolnom, Romney európai támogatói egész egyszerűen nem látják a dolgok súlyát, amikor gazdaságpolitikai lózungjai miatt mellette teszik le a garast.
Obama hibái ellenére is a jó oldalon állt az elnöksége során felmerülő legfontosabb kérdésekben: újraválasztása pedig lehetőséget adna, hogy folytassa az elkezdett munkát. Eddigi választói nem azt róják fel neki, amit tett, hanem inkább azt, hogy tehetett volna még többet. Nem irányváltást akarnak, csak sebességváltást. Az én jelöltem 2008 után ismét Obama.
Önnek ajánljuk
RegioJet

Marad a káosz a RegioJet vonalán

fuvarossztrájk

Újra blokád alá kerültek a határátkelők

168 millió euró a nyomtatott sajtóban

Egyre több hamis eurót foglalnak le

Több mint 24 órája oltják a tüzet Nagysurányban

Több mint 24 órája oltják a tüzet Nagysurányban

koronavírus

Koronavírus – Németországban is megerősítettek egy megbetegedést

karate

Edzőtáborok seishinesekkel

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.