„Mi volt ez, Attila?”

Magyarország-Finnország 1-2. Gyöngén játszottunk és kikaptunk, de semmi gáz, mert a meccs utáni nyilatkozatokból kiderült, hogy mi vagyunk a jobbak. Mint mindig. Maga a mérkőzés nézhetetlen volt. Illetve nem, a finnek helyenként szépen passzolgattak, a mieink pedig szépen nézték, ahogy passzolgatnak. Ez is egy taktika: bámulni hosszan, mélán. Mit is ígért Pintér? Harciasságot? Küzdést mindhalálig? Ja, persze. Az öltözőben, talán. Ott még küzdöttünk. Verbálisan. Mert dumálni könnyű. Ígérni fűt-fát. A bajok akkor kezdődnek, amikor ki kell futni a pályára. Amikor már nem szövegelni kell, hanem megmutatni, hogy mit tudunk. Nos, ennyit tudunk. A finnek intelligensen, kulturáltan futballoztak. Mi nem. Mi sehogy sem futballoztunk. Játékunkból hiányzott a szisztéma, a rendszer, a tudatosság. Hiányzott a taktika. Mert az, hogy a középhátvédünk (Juhász) néha csatlakozik a támadáshoz, taktikának bizony édeskevés. Értékeljük az értékelhetetlent? Rendben. Védőink rosszul helyezkedtek, középpályánk átjáróház volt, gólunk előtt pedig Rudolf kézzel vette le a labdát. Taktika nulla, kreativitás nulla, ötlet nulla, kezdeményezőkészség nulla. Hát, röviden ennyi. Ja, nem: kapusunk (Bogdán) már az első félidőben sárga lapot kapott időhúzásért. Egy barátságos meccsen. Vicc? Sajnos nem. „Adódtak olyan helyzeteink, amiket ha berúgunk, akkor megnyerjük a találkozót” - mondta Koman. Na igen. Ez volna a futball lényege. Aki több gólt rúg, az nyer. Kevesebbet rúgtunk, kikaptunk. Ez ilyen egyszerű, kedves Vladimir. Aztán jött a sajtótájékoztató, jött Pintér, s kezdődött a szokásos mellébeszélés. Hogy ez egy erős finn válogatott (aha, azért áll a világranglista 65. helyén). Meg hogy a finneknek két és fél év előnyük van. Kamu! A magyar játékosok is ismerik egymást, Pintér ugyanis összesen tíz (!) olyan futballistát küldött pályára, aki például Bukarestben és Amszterdamban is játszott (Bogdán, Vanczák, Lipták, Kádár, Koman, Varga, Lovrencsics, Dzsudzsák, Elek, Nikolics.) Akkor hogy is van ez? Milyen előnyük van a finneknek? S ha már tíz éve Pintér lenne a szövetségi kapitány, akkor ilyen logika alapján tíz év előnyünk lenne a fél világgal szemben? A mérkőzés vége felé, amikor már percek óta cicáztak velünk a finnek, a haragos füttyszó közepette egy férfi azt üvöltötte a tribünről: „Mi volt ez, Attila?” Ez, sajnos, a magyar válogatott volt.