Merre jár a vírus?

Az idősebbek emlékeznek rá, hogyan utaztunk régen repülőgéppel – szinte semmilyen ellenőrzés nem volt, gyakran még pilótafülke se, a pilóta nem volt elválasztva az utasoktól. Aztán minden megváltozott a szocialista Csehszlovákia egyik gépének Münchenbe térítésével.

De még az akkori szigorítás is semmi volt ahhoz képest, ami a 2001-es szeptemberi terrortámadások után következett, és ártalmatlan kézkrémeket és ásványvizet koboztak el az utasoktól.

Vészhelyzetben, válságos időkben el kell fogadnia a társadalomnak a szigorúbb szabályokat, és többnyire el is fogadja. Hát most pont ilyen helyzet van a világjárvány miatt, amelyből minket egyelőre csak a korlátozások érintettek, maga a koronavírus-fertőzés igazából még nem. Pontosabban mondva a szigorításokat érzékeljük, maga a veszély pedig láthatatlan.

A koronavírus már körülbelül egymilliárd embert zárt be a lakásába, de tegyük hozzá – anélkül, hogy alábecsülnénk –, szó sincs olyan méretű és annyira pusztító járványról, mint az 1918–1919-es spanyolnátha volt, legalább 20 millió, de lehet, hogy 40 millió áldozattal, vagy mint a hongkongi influenza, amely egymillió áldozatot követelt 1968ban és 1969-ben.

Az új koronavírus alattomossága viszont abban rejlik, hogy a társadalom nagy része akár tünetmentesen átesik a fertőzésen vagy enyhe lefolyású nála a betegség, mások meg, elsősorban az idősek, további betegségekkel küszködők belehalnak.

Ezért van szükség óvatosságra, korlátozásokra, szájmaszkokra, ezért vannak zárva a kocsmák és ezért üresek az utcák. Ugyanakkor meg sokaknak az az érzése, hogy mire ez az egész, „semmi rendkívüli nem történik”. Nálunk. Persze ez az érzés rögtön elmúlik, ha megnézik az olasz és a spanyol kórházi helyzetről szóló híreket. Nehéz, mégis meg kellene találnunk az egyensúlyt – viselkedjünk felelősségteljesen, és főleg ne essünk pánikba. Mert a nyilvánosság egy része pánikszerűen reagált például az úgynevezett „megfigyelési” javaslatra. Tehát hogy a mobilszolgáltatók átadják az adatokat a Közegészségügyi Hivatalnak arról, merre fordult meg az elmúlt napokban egyegy fertőzött személy. Ennyit, nem többet. Így lehet beazonosítani, hogy kiket fertőzhetett meg.

Persze friss ellenzéki politikusként rávetette magát a témára Robert Fico is. Most, amikor Marián K. Threemája leleplezte, mekkora méreteket öltött a titkos, állami eszközök felhasználásával végrehajtott megfigyeltetés és illegális adatgyűjtés, és rejtett kamerák, lehallgatóberendezések voltak az irodákban. És amikor ilyen felszereléseket szinte bárki vásárolhat már. Nem beszélve arról, hogy egyesek az egész életüket kiteszik az internetre, de azon felháborodnak, ha leellenőrzik, hogy merre járt egy fertőzött.

Lehet, hogy egyszer megéli az emberiség, hogy nem lesznek terroristák, biztonságos lesz a világ és nyitott. De vírusok mindig lesznek.

Az emberiség hajlamos a felejtésre és önmaga túlértékelésére, de újra és újra jön valamilyen válsághelyzet, amely kíméletlenül eszébe juttatja, hogy mennyire sebezhető.

A szerző a TASR munkatársa