Menetelés a semmibe

<p>„Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk…“ - ha Orbán Viktorban lenne akár csak egy szemernyi becsület is, kiállhatna az ország elé, és nyugodtan megismételhetné Gyurcsány Ferenc öt éve elhangzott, hírhedt balatonőszödi beszédét.</p>

A nagy áprilisi fülkeforradalom kormánya ugyanis a gazdaságpolitika terén az elmúlt egy-másfél évben csaknem mindent elrontott, amit el lehetett rontani, gyakran már-már azt az érzetet keltve, hogy tudatosan cselekszenek önmaguk ellen. A kiindulási pont, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az egyszerű emberek érdekeinek az érvényesítésére, önmagában nem rossz. A megvalósítás azonban szinte minden esetben katasztrofálisra sikeredett. Legyen szó a nyugdíjkasszákról, a bankokról vagy a multinacionális cégekről, Orbán fejjel vezeti neki az országot a betonfalnak, aminek mindig ugyanaz a vége: sok széttört fej és néhány látszatintézkedés, ami általában csak egy szűk kisebbségnek jelent előnyt, míg az ország egésze a negatív következményeket nyögi. Ráadásul azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy idővel tanulnak a hibáikból. Épp ellenkezőleg, egyre vadabb ötletekkel állnak elő. A legnagyobb gond azonban mégsem ez, hanem az, hogy a Fidesznek jelenleg nincs valós alternatívája, hiszen az MSZP már bebizonyította, hogy képtelen a felelős kormányzásra, a másik két parlamenti ellenzéki párt pedig szóra sem érdemes. Valóban reménytelen lenne a helyzet?
Ha Magyarország tényleg felelős gazdaságpolitikát szeretne folytatni, ahhoz az első lépésben azt kellene elérni, hogy a döntések ne pusztán attól függjenek, Orbán Viktor aznap épp hogyan aludta ki magát. Az egyik legnagyobb gond ugyanis, hogy a gazdasági döntések többsége tisztán pártpolitikai érdekeket tart szem előtt, figyelmen kívül hagyva az ország lehetőségeit. Magyarországon közben jobb- és baloldalon is vannak olyan közgazdászok, akik képesek lennének olyan intézkedéseket javasolni, amelyek az egyszerű emberek életén is könnyítenének, miközben nem járatnák le az országot a fél világ előtt.
A probléma persze, legalábbis a politikusok számára, hogy mindez nem lenne olyan látványos, mint az Orbán által meghirdetett gazdasági szabadságharc. Az elkövetkező időszakban így minden jel szerint folytatják a „látványos“ intézkedések sorozatát, Orbánnal és Matolcsyval menetelve a szebb jövő felé. Hogy az út végén azonban a Kánaán vár-e az országra, az egyelőre erősen vitatható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?