Mečiar balra el - huszonhárom év után

Nyolc év miniszterelnökség, államalapítás, tevékeny részvétel a kommunista hatalom bukása utáni demokratikus rendszer kialakításában - Mečiar minden szempontból predesztinálva volt arra, hogy mindenki pozitívan emlékezzen rá, hogy pozitív figuraként szerepeljen a történelemkönyvekben.  Mégsem. A rendszerváltás utáni Közép-Kelet-Európa első igazi softdiktátorává vált. Gazdaggá tett egy kiválasztott réteget, megnyirbálta a demokratikus rendszert, határozottan az euro-atlanti integráció ellen fordult, sarokba szorította a kisebbségeket, meghurcolta politikai ellenfeleit, és még sorolhatnánk egész oldalakon keresztül. Szlovákia miatta maradt ki első körben a NATO-bővítésből, és majdnem lemaradt az Európai Unióról is. Míg külföldön Lukasenkával emlegették egy szinten, addig nemzeti demagógiával hülyített népe szájtátva nyelte 19. századi ideológiáját. A népnek pedig jó ideig tartott a kijózanodás.  És ez a kijózanodás volt az egyetlen pozitívum az egész Mečiar-korszakban. Az, ahogy véget ért. Az, ahogy a nép azt mondta, elég. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, hét durva év kellett. Sokk kellett. Mert K-Európa népe türelmes, sokszor egyenesen birka. Sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy elzavarjon egy hazug és korrupt vezetőt. S annál később döbben rá egy rendszer elviselhetetlenségére, minél finomabban és minél lassabban van adagolva. A mečiarizmus előnye az volt, hogy intravénásan adagolódott, mert a vezér kapzsi volt. És a környezete is. Na, ezt köszönhetjük Mečiarnak. Hogy a birkákat is sokkolni tudta.  Már nem fogja. Maga tűnt el csendben. Noha államalapító, soha nem fog pozitív személyiségként bekerülni a történelemkönyvekbe. Ez az ő személyes tragédiája. Mi pedig csendben tapsolunk ennek.