Matovič még nem megy sehova

De hát nem is Igor Matovič lenne az, ha nem kuszálná össze a dolgokat, nem manipulálna és nem húzná az időt a végtelenségig. Aki még emlékszik az orvosokkal folytatott, hónapokig tartó, intenzív tárgyalásokra, amelyek ellenségeskedéssel és haláltusával végződtek, az sejtheti, hogyan fog végződni a legújabb parlamenti válság is.

Lényegében mindegy, hogy Matovič a miniszterelnöki vagy a pénzügyminiszteri székben ül-e, továbbra is ő a legnagyobb parlamenti frakció főnöke, amely irányítja a szlovákiai eseményeket. Továbbra is azt fogja csinálni, amit eddig: drága, bombasztikus ötletekkel és megoldásokkal fog előállni, amelyek megzavarják a jogrendszert és az állami szervek működését. Ezt kedden megerősítette az Alkotmánybíróság is, amely kimondta: Matovič családi csomagját alkotmányellenesen fogadták el. Mindenki tudta már hónapokkal ezelőtt, hogy a gyorsított törvényalkotási eljárást ebben az esetben nem szabad alkalmazni. Csakhogy az OĽaNO képviselői és a többi koalíciós honatya – Matovičcsal az élen – ezt figyelmen kívül hagyták, az alkotmányosság őket nem érdekelte. És ez nemcsak a családi csomagra érvényes, hanem számtalan más törvényre is, amelyeket a parlament jóváhagyott vagy szándékában állt megszavazni. A szakmai nyilvánosság, a megfelelő jogalkotási folyamat és az érdekeltek észrevételeinek figyelmen kívül hagyása a kormány bevett munkamódszerévé vált. A legutóbbi fiaskó az ünnepnapokon végzett munkáért járó bérpótlék megemelése volt: egy képviselő sem vette a fáradságot, hogy kiszámolja, az intézkedésnek milyen következményei lesznek.

Az államnak, a gazdaságnak és a közvéleménynek okozott anyagi és nem anyagi kár felbecsülhetetlen. Sokszor még annál is többszörösen nagyobb pusztításnak lehetünk tanúi, mint amilyet a gazdaságilag dilettáns Smer-kormány alatt tapasztaltunk. Ebben a marazmusban szürreálisan hangzott, ahogy Eduard Heger, a Spolu párt szombati kongresszusának vendégeként azt mondta, hogy Szlovákia ismét tátrai tigrissé válik. Az ilyen kijelentések arra utalnak, hogy a jelenlegi kormány egy párhuzamos világban él. Éppen a Spolu pártkongresszusi tanácskozásán vált nyilvánvalóvá, hogy a szlovák jobboldal mennyire becsődölt. Csak saját magára és problémáira összpontosít, s így Szlovákiának szinte semmit sem tud felkínálni. Ezt bizonyítja Miroslav Kollár politizálása is, akinek a minimális támogatottsággal rendelkező pártja abban bízik, hogy a választásig hátralévő időben még történhet valamilyen csoda. Kollár a választás időpontját latolgatja ahelyett, hogy a törvényesség és a jogállamiság megújulását, valamint az emberek azon vágyát helyezné előtérbe, hogy végre megszabaduljanak a fiskális zsarnoktól.

Hasonló helyzetben van az SaS is, amely a 2011-ben belegabalyodott az akkori kormány megbuktatásába, és azóta sem tudott kilábalni az átélt traumából. Nem tudja világosan meghatározni, hogy mit akar, és azt hogyan akarja elérni. Így aztán vacillálva szemlélheti, ahogy a preferenciái zuhannak talán a legutóbbi választási eredmény szintjére. Vagy talán még annál is mélyebbre.

A jobboldali választónak lassan már nincs kire szavaznia. Szlovákiából fokozatosan eltűnnek azok a jobboldali pártok, amelyek a túlélésnél többre képesek – amelyek a választóknak jövőképet kínálnak, az országnak pedig reményt, hogy a dolgok másképp is megoldhatók, nem csak a szocializmus és a populizmus prizmáján keresztül.

Ha az elkövetkező napokban a porondon lévő politikusok nem játsszák ki jól a kártyáikat, akkor könnyen előfordulhat, hogy mindannyiuknak annyi. Matovič végül ismét sarokba szorít mindenkit. Akkor aztán már soha nem tudják majd kimagyarázni magukat a választók előtt. Ez nemcsak az OĽaNO esetében érvényes, hanem a SaS-ra is – nem biztos, hogy legközelebb is bejutnak a parlamentbe. A szlovák jobboldal elesett. Most van az egyik utolsó esélye arra, hogy a választóknak világos, az ország szükségleteire, nem pedig a saját igényeire összpontosító jövőképet kínáljon. Ha ez nem sikerül, akkor a következő parlament – függetlenül attól, hogy mikor lesz a választás – tiszta vörös és fekete lehet.

A szerző a Trend főszerkesztője