Krím mint emlék

Vajon innentől minden visszaáll a régi kerékvágásba és Ukrajna ismét feledésbe merül, vagy pedig a nemzetközi közvéleményt tartósan foglakoztatni fogja az események alakulása keleti szomszédainknál? Két erős érv van az első kimenetel – a feledés mellett. Az első az, hogy a sajtóban és a közbeszédben jól látható időbeli tendenciái vannak az ilyen ügyeknek. Az érdeklődés jól mérhető az internetes keresések mennyiségével: ezt a Google rögzíti és elérhetővé teszi a kutatók számára. Például Szíria esetében a minta egyértelmű: augusztus 21-e, a vegyi fegyveres támadás után az addig lanyha érdeklődés hirtelen felerősödött, majd az amerikai beavatkozás felmerülése kapcsán augusztus 28-a és szeptember 11-e között tetőzött. Ez utóbbi napon Obama elnök bejelentette: diplomáciai úton próbálja rendezni a helyzetet. Ennek eredményeképpen két hetes fokozatos csökkenés után az érdeklődés visszaesett a korábbi szintre: a funkcionális nullára. Hasonló tendencia várható Ukrajna esetében is: most, hogy a történet a nyugvópont felé halad – a Krím az oroszoké és előreláthatóan az övék is marad – az érdeklődés fokozatos, de végleges csökkenése az előrejelezhető trend. A másik érv a feledés mellett a kialakult status quo jellege. Bár a szereplők nem vallhatják be, a jelenlegi krími status quónak több nyertese van, mint vesztese. Az oroszok megkapták, amit akartak; az ukránok ugyan megaláztatást szenvedtek el és területet vesztettek, de „legalább” megszabadultak az ország jövőbeni orientációját folyamatosan fenyegető krími régiótól és az orosz flottától; az EU az orosz beavatkozás kapcsán magához kötheti Ukrajnát; a NATO új fontosságot kaphat tagjai szemében. A vesztesek az ukránok mellett elsősorban a krími tatárok, ám az ő érdekérvényesítő képességük korlátozott. Így tehát, bár ezt a fent említett szereplők közül kevés vallhatja be közvetlenül, nagy részük a kialakult status quót elfogadhatónak tarthatja, és nem a helyzet további élezésében, hanem a felejtésben érdekelt. Van azonban egy ellenirányú tendencia is, és erre már feljebb is utaltam. Az orosz invázió új értéket adhat a tagállamok számára az EU-nak és a NATO-nak. Az európai béke védelmének feladata új nyomatékosságot kapott, és ez jó hír lehet a szorosabb integráció hívei számára. Az európai együttműködés jövőjét fojtogató, hiperracionális gazdasági perspektíva mellett újra megjelent a színen a biztonságpolitikai és az identitáspolitikai diskurzus, s erre nagy szükség van. Éppen ezért, miközben a világ nagy része a felejtés felé halad és abban érdekelt, Európának a folyamatos emlékezésre, az események észben tartására van szüksége. A történteken és a Krím sorsán már aligha lehet változtatni, de az orosz beavatkozás paradox módon egy erősebb, életképesebb Európát hozhat létre. Ha valóban képesek leszünk emlékezni.