Korrupció ellen neonáci módra

Az uniós alapokról már akkor negatívan vélekedve annyit vállaltam, hogy a kiírásnak szerintem tökéletesen megfelelő három középiskola igazgatóját megszólítom, a többit intézzék közvetlenül. Legnagyobb meglepetésemre mindhárom, általam személyesen évek óta ismert igazgató első kérdése az volt, vajon uniós projektről van-e szó. Az igenlő választ hallva aztán az egyik finoman, a másik kettő eléggé határozottan a tudtomra adta, hogy európai pénzekkel, köszöni szépen, soha többet. Először is megtudtam, hogy az európai pénzeket a fenntartó megyei önkormányzat hívja le és pályáztatja a beszállítókat. Ezután viszont minden munka az iskoláé, a projekt könyvelése, lezárása, ha pedig baj van, akkor az igazgató viszi el a balhét. Az igazgató nem dönthet, kit szólít meg beszállítónak, sőt, nem is ő írja ki a közbeszerzést, hanem a kerület, de végrehajtani a projektet már neki kell. Mindhárom megszólított igazgató dolgozott már ilyen feltételek mellett, és azt mondták, soha többé. A döntés felelősség nélkül a megyéé, a balhé, a felelősség döntési lehetőségek nélkül az igazgatónál. Résumé 1: A rendszer így rossz. Másodszor: az uniós pénzek kapcsán nem először állapítjuk meg, hogy a korrupció forrásai. Mindenki úgy bánik velük, mint könnyen jött pénzzel, s a gazdálkodás úgy is néz ki. Arról nem is beszélve, hogy ha a korrupciót, mint komoly tényezőt ki is hagyjuk, az európai pénzek lehívásának első napjától világos: nem az a sikeres pályázó, aki jó, vagy akinek valóban komolyan szüksége van a pénzre, hanem aki jól ír pályázatot. Kelet-Európában a pályázatírás iparág lett – ha holnap megszűnnének az európai alapok, legalább egy százalékponttal nőne a munkanélküliség, erre mérget vehetünk. Mindezt nem írja felül az a tény sem, hogy rengeteg közintézmény és közterület ma az európai pénzek nélkül egyszerűen szörnyen nézne ki, nem beszélve egy sor iskoláról, amelyiknek sikerült a felújítás, ablakcsere, energetikai beruházás. Résumé 2: A rendszer így rossz. Harmadszor pedig. Van egy megyefőnök, akinek nem örülünk, és akinek a nevét csak azért sem írom le. Emberünk megüzente a megye középiskoláinak, hogy az uniós pénzekhez szükséges, a kerületi pénzekből kifizethető önrészt felejtsék el, nem ad! Ha pályázni akarnak, dobják össze az önrészt a szülők. Hát, ha lehetségessé válna, hogy az önrészt összehozó szülői szövetség „közbeszerezzen” egy-egy projekt kapcsán, még egyet is értenénk, csak ez nem így működik. A megye egyébként is közpénzt ad, nem a megyefőnök tűpénzét költi, a másik oldalon majd hülyék lesznek a szülők úgy finanszírozni egy projektet, hogy az összedobott pénzükről felelőtlen hivatalnokok vagy a megyefőnök döntsön. Az illető megyefőnök a korrupció elleni harcot valahogy úgy kezdte, mint egy laktanyaparancsnok, aki a kiskatonák közt gyakran előforduló öngyilkossági kísérletek meggátolása érdekében befalaztatta az emeleti ablakokat, hogy ne ugorhassanak ki. Résumé 3: A rendszer nem változik meg attól, hogy egy kisnáci összevissza hadovál a korrupt közéletről, de ő maga semmilyen megoldást nem kínál immár választott posztján ülve sem (előre tudtuk). Sőt: romlik a helyzet. Mert az agyonkorrumpált közbeszerzések ellenére néhány iskola valóban kapott új vakolatot, tetőt, tornatermet vagy ablakot, a gyerekeknek valóban jobb lett. Most meg semmi. Merthogy ide nem elég az egyenruha meg az ököl. Ide megoldás kell, ahhoz meg némi intellektus. Meg építő szándék. Amivel nácikáim soha nem rendelkeztek.