Koronavírussal megtámadott sportvilág

Vékony jégen táncolunk. Könnyen végzetes lehet, ha nem vagyunk, leszünk óvatosak. A koronavírus kiszámíthatatlanul terjed, nem ismer határokat, csak vírushordozó embereket, akiken nem látszik ez a veszélyforrás, jelei azonban vannak.

Megtámadta már a sportvilágot is. Szerencsére csak közvetve, de máris jókora érvágást okozva. Mert nem nevezhető másnak, ha a harmincezer nézőre számító sílövő-vk-viadal nélkülük zajlik, ha éveken át előkészített világbajnokságok szervezését kell másnak átadni vagy későbbre halasztani a rendezést, ha a klubkasszába bevételt hozó első osztályú bajnokikat üres lelátók előtt játsszák, ha az egyébként több ezer embert vonzó sporteseményen csak a sportolók és a kísérőik vannak jelen.
Mint az emberiségnek a vírus megállítására, úgy ezen belül a sportélet szétmarcangolására sincs egyelőre ellenszer. Úgy néz ki, mint az alma, amibe beleharaptak, s ahányszor beleharapunk, annyiszor lesz csonkább. Nincs erre felkészülve senki, mindenhol egyedi megoldásokat keresnek, és inkább óvatosak, minthogy bajba keveredjenek. Ez az állapot azért fojtogatja a sportot, mert tömegek, nézők nélkül semmit sem ér. Nem tudja magát fenntartani, elveszik az értelme, öncélú mozgássá válna a sportolók számára.

Szerencsére egyelőre csak a sportvilág töredéke hajtott kényszerből fejet a koronavírusnak. Máshol fürgén zajlik az élet, mintha semmi sem történne. Csak a levegőben van valami. Amire a sportember is a maga módján reagál, odafigyelve immunrendszerére. És reménykedik, hogy 2020 nagy világeseményei – a labdarúgó-Európa-bajokság és a tokiói nyári olimpia – nem kerülnek a koronavírus szorításába, nem kérdőjelezi meg a lebonyolításukat. Realistaként kerüli a pánikot, de nem hagyja figyelmen kívül a vírustörténetet sem. És megoldásokat keres.
Győztes mentalitása most a koronavírus ellen indul harcba. Ami szintén nem akármilyen kihívás.