Kopaszok vitája

<p>A hazai politikai vitakultúra részét képezik azok a rendszeres televíziós diskurzusok, amelyekben gyakran a parlamenti pártok tagjai és vezetői is részt vesznek. Legfőképpen azért, mert izgalmas lenyomatot adnak az aktuálpolitikai értelmezésekről és legfőképp a vitázó felek felkészültségéről.</p>

A május 28-i Kotleba–Sulík televíziós vita kiváló példája annak, hogyan lehet szakpolitikai érvekkel kényelmetlen helyzetbe hozni egy szélsőséges párt vezetőjét, aki hangzatos vízióival mindenre kiterjedő radikális megoldásokat kínál. Szögezzük le: a vita egyáltalán nem volt színvonalas, sőt, javarészt felejthető. Pár nap múlva már aligha fogunk rá emlékezni. Azonban voltak olyan momentumai, amelyeket érdemes kiemelni: a vitázók felkészültsége, illetve az általuk közvetített üzenetek és nézetek. Az ĽSNS elnöke eddig csak pár alkalommal vett részt tévévitában, tapasztalatlansága meg is látszott a rutinos SaS-vezérrel összevetve.

Kotleba főleg pártjának parlamenti munkájával igyekezett szalonképesnek mutatkozni. Szerinte az ĽSNS minden olyan kezdeményezést támogat, amely a lakosság életszínvonalát növeli, függetlenül attól, ki az indítvány beterjesztője. Ugyanakkor méltatlannak nevezte az ellenzéki pártok hozzáállását az ĽSNS javaslataihoz, amelyeket eddig csak Kollárék támogattak. Kotlebáék javaslatai között ott volt a SaS korábbi tervezete a parlamenti képviselők számának csökkentéséről – most Sulíkék tartózkodtak. Emellett volt még egy fényes pillanata Kotlebának: tévedésen kapta az SaS elnökét a megyei választások egyfordulóssá tételével kapcsolatban, Sulík ugyanis meg volt győződve arról, hogy Kotlebáék is megszavazták a törvényt. Ritka pillanat azt látni, hogy egy országosan ismert politikus elnézést kér egy téves állítás miatt.

Ám ettől kezdve a SaS elnöke volt nyeregben, Kotleba csak „asszisztált”. Az ĽSNS vezére azzal dicsekedett, hogy vezetése alatt csökkent Besztercebánya megye adóssága, miközben a Radičová-kormány alatt milliárdokkal nőtt az államadósság, a bevételek növekedése ellenére, és ennek Sulík is részese volt. Ekkor vált első ízben láthatóvá Kotleba felkészületlensége. Ugyanis van pár „apró” különbség egy megye és egy állam költségvetésének kezelésében, utóbbi meglehetősen komplex külső és belső, gazdasági és pénzügyi tényezők kölcsönhatásából áll. Sulík riposztként a ĽSNS gazdasági programját hozta fel, amely ha megvalósulna (kilépnénk az EU-ból és a NATO-ból), Szlovákia pár év alatt csődbe menne. És még ezt is lehetett fokozni! Kotleba saját magát hozta nehéz helyzetbe azzal, hogy az egybiztosítós modell létrehozását elintézné pár törvénymódosítással. Ez volt a másik momentum, amely egyértelműen bizonyította: elképzelései és a valóság között szakpolitikai szakadék tátong. A magánbiztosítókat ugyanis nem lehet „csak úgy” törvényileg kitessékelni a jelenlegi egészségbiztosítási rendszerből. Ez még a jóval dörzsöltebb Robert Ficónak sem sikerült.

Mi a tanulság? A szélsőséges és hangzatos ígéretekkel kecsegtetők szakpolitikai témákban nagyon is sebezhetőek. A lefasisztázás és a mediális karantén helyett az irreális vízióik tényszerű cáfolatával és szalonképes alternatívákkal kell érvelni. Ennek jelei már mutatkoznak, ám nem elég az egyszeri kezelés, főleg egy jövőbeli kormányalakítási terveket dédelgető SaS-től.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?