Kisebbség és kisebbség

<p>Jövőre népszámlálás lesz. Eredményének valószínűleg nem fogunk örülni, a szlovákiai magyarság száma bizonyára nem éri el a félmilliót sem, szemben az évtizedekig „sarokszámmal” a hatszázezerrel. 2001-re egy közepes városnyi (ötvenezer) magyar tűnt el Szlovákiában, kisebb részben a csökkenő népszaporulat (a szlovákság száma nem csökkent), főként az asszimiláció miatt.</p>

A másik nyugtalanító adat az lehet, hogy Magyarország lélekszáma tízmillió alá esik. Míg Magyarországon átgondolt és jó kormányzati politikával – melynek első lépéseit már vázolták – talán lehet mérsékelni, esetleg fordítani a negatív tendencián, a szlovákiai (romániai, ukrajnai, szerbiai) magyarság számbeli csökkenése Európa kezében is van. És ez elég nyugtalanító, ismerve a vén kontinens kisebbségpolitikáját.

Az európai tendenciákat nézve, amelyek ott lüktetnek az utcai harcokban, elgondolkodtató, hogyan fokozódik az idegenellenesség. Az Európai Unió zászlóshajói (Franciaország, Németország, részben Nagy-Britannia) most döbbennek rá, mennyire elhibázott volt a modern „rabszolgapiac” elképzelése. Még néhány éve volt olyan terv, mely húszmillió, a munkaerőpiacot „feltöltő” bevándorlóval számolt. Ezt most, látva a következményeket (a húszmillió szolga az uniós családegyesítési gyakorlattal legalább nyolcvan-száz millió bevándorlót jelentene), valószínűleg gyorsan a fiók mélyére süllyesztik. Félő, hogy az őshonos kisebbségek témája is a sufniba kerülhet, mert az EU nem kezeli külön kategóriaként a több évszázada – esetünkben ezer éve – a szülőföldjükön élő népcsoportok, nemzetrészek jogait. Amelyeket alanyi jogon szereztünk meg, s nem mellesleg, a vérünket hullajtottuk érte, akárcsak az öreg kontinensért.

Európai uniós képviselőink legfontosabb feladata tehát, hogy ösztönözzék: az unió fogadjon el olyan jogszabályt, amely különbséget tesz az őshonos és a bevándorló kisebbség között. A kisebbségek védelmét szorgalmazó rendeletek, ajánlások ugyanis falra hányt borsónál is gyengébb fegyverek az utódállamok burkolt beolvasztási törekvéseivel szemben. Amíg Európa egy kategóriaként kezeli a bevándorló arabok, törökök, perzsák, kínaiak egyéni jogait az Európa szívében született népekével, mi sem várhatunk pozitív változást. Ám nem várhatjuk el Brüsszeltől, hogy helyettünk szorgalmazza a nemzetrésznek járó autonómiát, ha mi magunk nem akarjuk, vagy a rosszul értelmezett társadalmi béke leple alatt nem vagyunk képesek megfogalmazni és követelni. Egy-két évtizede (s még ma is) sokan abban a tévhitben ringatták magukat, hogy az EU-tagság automatikusan megoldja minden problémánkat. Mint látjuk, nem oldja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?