Kilenc év

Megfelelő-e a büntetés, netán túl kevés négy emberéletért, esetleg nagyon is szigorú? Jogi elemzésre nincs módunk, ha megfelelő szakértelemmel nézhetnénk is a perre, idézzük fel egy jogász mondását, mely szerint ítéletről véleményt mondani csak akkor szabad, ha azt az indoklással együtt legalább háromszor elolvastuk. De nem is célunk elemezni, hiszen az egyszerű polgár nem jogtudós. Az ítéletnek van társadalmi üzenete, s ezúttal ki kell mondanunk, az üzenet megfelelő. Az egész per során nem is annyira a tényállást figyelte a „köz”, mint a vádlottszemélyétés lehetőségeit.

Rezešová Szlovákia egyik leggazdagabb családjában nőtt fel. Apja a Mečiar-korszak privatizőre, üzletember, a szocialista kassai vasmű második, már tanult és szakmailag felkészült garnitúrájából tőkéssé avanzsált Alexander családi birodalmat épített fel hihetetlen gyorsasággal. Az egykori miniszter korai halálával nem szűnt meg a család befolyása – ezután se látjuk őket a szociális hivatalban. Ezért a közvélemény nagyon kíváncsi volt, mennyire lesz képes a bíróság ellenállni a jól megfizetett ügyvédek kákán is csomót kereső munkájának, s mennyire lesz képes a másik oldalon ellenállni a „szlovák nő”, a „szlovák milliomoslány” iránti társadalmi irigységnek és gyűlöletnek. Ugyanis nem megalapozatlan a feltételezés: ha az eset Szlovákiában történik, minimális büntetéssel megússza. Rezeš korszakának egy másik, azóta elfeledett fontos embere, Ján Smerek, a vasmű 1995-ben kinevezett elnöke leányának egy terepjárót adott érettségi ajándékba. A leány az első nap nekihajtott egy szabályosan közlekedő taxinak, az utas életét vesztette, a taxisofőr pedig a fél lábát. A lány megúszta 90 ezer koronás büntetéssel (akkortájt ez a papa havi bére lehetett) és néhány év eltiltással, a közvélemény meg elfelejtette az ügyet.

A magyar bíróságokon sem ismeretlen a korrupció – ezt jó néhány felmérés alátámasztotta –, így roppantul fontos üzenet az, amit a tegnapi ítélet hordoz: nem, a gazdagok sem úszhatják meg. Nem lehet szakértői, perrendtartásbeli, szakmai hibákra alapozva valakit kivakarni a bajból csak azért, mert van pénze. Főleg nem akkor, amikor az elmúlt két esztendőben a megbánás legkisebb jelét sem tapasztaltuk, nem hangzott el egy bocsánatkérés, egy nyilvános mea culpa. A bíróság tette a dolgát, talán egy kis példát mutatva – bár precedensjog mifelénk nincs – hasonló esetek elbírálásához. A kilenc év nem enyhe ítélet. Ebből még hét hátravan, két kislánynak hiányozni fog az anyjuk, az elítélt talán feltételesen korábban is kikerül, de az üzenet igenis ott van: nem lehet aranykalitkában élni, következmények nélkül, felelőtlenül viselkedni. S ez még akkor is igaz, ha sokaknak sikerült, s vérlázítóan alacsony tétellel, szabadlábon megúszták.