Kiki rákja sokkolta a zenésztársakat

A 46 éves zenész tavasszal tudta meg, hogy gyomorrákja van, zenésztársai eleinte azt hitték, csak fogyókúrázik.

Kiki a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb szinti-pop csapatának, az Első Emeletnek volt a frontembere, a zenélést azután sem hagyta abba, mikor az együttes tagjai szétszéledtek - bár hivatalosan a mai napig sem oszlott fel a banda. Az egykori tagok idén ősszel egy nagyszabású koncerttel szerettek volna újra a közönség elé állni, ám a próbák során döbbenten vették észre, hogy az énekes szinte napról napra fogy. Eleinte azt hitték, Kiki fogyókúrázik, hogy minél jobb formában legyen a nagy bulira.

Csakhogy hamarosan mindenkinek feltűnt, hogy a fogyás már súlyos méreteket öltött, Kiki arca egyre inkább beesett és láthatóan nem volt olyan erőnlétben, mint kellett volna. Amikor megtudták, hogy a gyomorpanaszokat valójában a gyilkos rák okozza, nagyon megrendültek, de szerencsére még időben kiderült a baj és Kiki korábbi egészséges életmódja is sokat segített: mára már túljutott a megpróbáltatásokon, a legutóbbi leletek már teljesen negatív eredményt mutattak.

Amikor egyébként kiderült Kiki betegsége, egyértelmű volt, hogy a koncerteket nem lehet megtartani, ám egyiküknek sem kellett kimondani, hogy a bulik elmaradnak: egy emberként álltak az énekes mellé, hogy támogassák őt lelkileg. Az eset azonban többüknek megmutatta, mennyire sérülékeny az ember élete, és mennyire váratlanul érkezhet egy ilyen baj.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?