Két rossz között

2012-ben az Alkotmánybíróság bíráinak többsége – köztük az első tanács tagjai, Marianna Mochnáčová, Peter Brňák és Milan Ľalík – a Čentéšügyben kijelentette, hogy a köztársasági elnöknek (aki akkor még Ivan Gašparovič volt) joga van megtagadni a parlament által megválasztott jelölt kinevezését, „ha olyan tényekről van tudomása, amelyek alapján megkérdőjelezhető, hogy a jelölt alkalmas a poszt betöltésére”. Mi több, „el kell utasítania ilyen jelölt kinevezését”. 

2014-ben Andrej Kiska lett az elnök, és pontosan az alapján járt el, amit elődjének az Alkotmánybíróság mondott. Amikor megkapta a parlament által megválasztott alkotmánybíró-jelöltek listáját, megvizsgáltatta, hogy léteznek-e olyan információk, amelyek megkérdőjelezik a jelöltek alkalmasságát és felkészültségét a poszt betöltésére. Mivel arra jutott, hogy a nyolc jelölt közül hétnek megkérdőjelezhető a felkészültsége, csak egyetlen alkotmánybírót nevezett ki. Az elnök ezzel nem tett semmi mást, csak pontosan azt, amit az Alkotmánybíróság döntése alapján tennie kellett. 

Az Alkotmánybíróság első tanácsának tagja például a HZDS egykori parlamenti képviselője, aki foggal-körömmel védte a mečiarizmus aljasságait, és tagja az a bíró is, aki Štefan Harabin jobbkeze volt még a Legfelsőbb Bíróságon. Ez a szenátus most december elején leszögezte, hogy 2014-ben Andrej Kiska alkotmánysértően járt el, amikor az Alkotmánybíróság 2012-es határozata szerint cselekedett. 

Kiska volt már egyszer hasonló helyzetben, amikor az alkotmánybírók kinevezéséről döntött: kettő alkalmatlanból kellett volna választania egy alkalmasat. Most két rossz lehetőség közül kell választania. Az első, hogy nem fogadja el az Alkotmánybíróság döntését, bár az alkotmányban szerepel, hogy „az Alkotmánybíróság döntése kötelező érvényű minden állami szerv számára, és azt halasztgatás nélkül végre kell hajtani”. Kiska tehát így alkotmánysértést követne el. A probléma az, hogy ha végrehajtja a szenátus döntését, akkor is alkotmánysértést követ el. Az alkotmányban ugyanis az is szerepel, hogy „az államfő döntéseivel és lépéseivel köteles biztosítani az alkotmányos szervek törvény szerinti működését”. Azzal, hogy olyan jelölteket nevez ki, akikkel kapcsolatban „olyan tényekről van tudomása, amelyek megkérdőjelezik a jelölt alkalmasságát a posztra”, Kiska nem biztosítaná „az alkotmányos szervek törvény szerinti működését”. Dönthet tehát akárhogy az államfő, mindenképpen az Alkotmánybíróság első szenátusa álnokságának áldozata lesz. 

A kassai taláros testület döntésének nyilvánosságra hozása után olyan kommentárok is napvilágot láttak, hogy Kiska ezzel elszenvedte eddigi legnagyobb politikai vereségét. Az igazság az, hogy nem az államfő szenvedett vereséget, hanem a jogállam és az alkotmányos rendszer. A legrosszabb, hogy azok a bírók győzték le, akiknek az alkotmányt és a jogállamot kellene védelmezniük.