Kárpátalján a helyi ukrán vezetés támogatja a kedvezménytörvény megvalósítását

Kárpátalján nincsenek aggodalmak a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, a megyei vezetés támogatja a jogszabály megvalósítását - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke.

Kárpátalján nincsenek aggodalmak a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, a megyei vezetés támogatja a jogszabály megvalósítását - jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke.
Az MTI ungvári tudósítójának nyilatkozva Brenzovics, aki egyben a megyei tanács (közgyűlés) képviselője és a kedvezménytörvény ukrajnai végrehajtását elősegítő Konzultatív Tanács tagja, kifejtette: Kovács Miklós KMKSZ-elnökkel, parlamenti képviselővel együtt február 1-jén Ungváron tárgyalásokat folytatott Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával, akit tájékoztattunk a magyarigazolványok kiadásához szükséges okmányok átvételével foglalkozó Konzultatív Tanács tevékenységéről.
A KMKSZ-alelnök hangsúlyozta: Kárpátalja kormányzója az ukrajnai megye vezetése részéről a magyarországi törvények tiszteletben tartásáról és a státustörvény megvalósítására irányuló tevékenység támogatásáról biztosította - amint ez a kárpátaljai magyar és ukrán nyelvű hivatalos megyei lapokban közzétett hivatalos közleményben is megjelent - a KMKSZ-t.
Brenzovics azt is elmondta, hogy Kárpátalja kormányzója példaértékűnek nevezte a magyar kedvezménytörvényt, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az ukrán parlament még nem fogadott el hasonló jogszabályt.
Brenzovics szerint a szövetség sokat tett annak érdekében, hogy a kedvezménytörvény elfogadásra kerüljön és Kárpátalján azt megfelelő módon alkalmazzák, a KMKSZ nem kívánta és a jövőben sem kívánja kampánycélokra felhasználni a jogszabályt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?