Kamu honoris causa

Nem irigylem tőle, legyen csak a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem kalapján a szlovák bokréta, mintegy emlékeztetőül, hogy a névadó felmenői is nyelvvesztesek voltak. Ennél szorosabb összefüggést ugyanis nem sikerült találnom az elismerés ténye és Schuster szlovák–magyar kapcsolatok terén szerzett érdemei között, pedig becsülettel végigolvastam önmagát méltató köszönőbeszédét. De hogy a kaptafámnál maradjak. Hogyhogy egyetemi díszpolgár? A díszdoktorságot értem, olyan van. De az egyetemi polgárságból mégis kit tisztelhetünk a kitüntetett személyében? A tiszteletbeli diákot, tanárt, kutatót? (Én az elsőre szavazok.) Újsütetű (s ebből adódóan túlmozgásos) szenátor lévén a Comenius kari szenátusában egyből rávetettem magam a debreceniek honlapjára: miféle szenátus hagyta ezt jóvá? Az első névvel jött az első döbbenet: rektor! A másodikkal a másik: dékán! Azt a magnificenciáját! Hát az összeférhetetlenségi törvény? Mi ez itt, senatus honoris causa? Kénytelen voltam fellapozni a magyar felsőoktatási törvényt. Nem hittem a szememnek: „a szenátus elnöke a rektor”. Sőt, mi több: hivatalból a konzisztóriumnak is tagja, a kancellárral együtt (a többit a miniszter nevezi ki). Minek ide szenátus? Legitimálni a zsugapartit? Elnézést kérek a kollégáktól, hogy nem tudtam: Magyarországon ezzel a 2011-es törvénnyel megszűnt az egyetemek autonómiája. Mentségemre szólva, inkább az egyetemi műhelyek szellemi termékeivel vagyok elfoglalva. No, de a pénzügyi gazdálkodás autonómiája nélkül az egész medvegumi pirítva. Bárkit bármikor megmogyorózhatnak. Egyébként ismerős a séma. Az államszocializmusban nálunk is így kamulálták az önkormányzást. A mai szenátusi ülések viszont nyilvánosak. Akár a rektor is eljöhet, de csak a szenátus hozzájárulásával szólalhat fel. (Persze, hogy megszavaznánk neki, hadd dumáljon, no de az az érzés!) A régi reflexek azért még élnek. Múltkor az egyik tájékozatlan szenátortársunk a rektorhoz fordult jogorvoslatért. Aki persze visszaüzent, hogy sajna nincs felsőbb instancia, még az Alkotmánybíróság sem segíthet, teremtsünk akkora követ, amekkorát fel bírunk emelni.  Nos, ezt a követ én nagyon bírom. Azt, hogy van. A szlovák felsőoktatási törvényben úgy hívják, hogy 4. §. Amelynek egyes bekezdései nemcsak az önkormányzással járó macerás, felelősségteljes melót garantálják (hú, amikor a diákszenátorok órákig ekézik a dékánt az éves költségvetés sarokszámai miatt!), hanem védelmet is nyújtanak. Szabad képzésnek, közpénznek egyaránt. Tökéletesen működő körkörös védelem – össztársadalmi haszonnal. De ha a zsugások rést ütnek rajta, azon akár egy cipészinas is besétálhat. Vagy egy Putyin.