Jó film

Őszinte, jó film. Ez azoknak a véleményeknek a kapcsán jutott eszembe, amelyek a Saul fia című magyar film sikerei kapcsán azt kérdezik, mikor lesz már film mondjuk a második magyar hadsereg doni katasztrófájáról, Budapest ostromáról, és egyéb korabeli, jelentős témákról. Most nem térnék ki hosszan arra, hogy a holokauszt főleg és elsősorban nem a zsidókról, hanem az emberi természetről szól, maradjunk a filmeknél. Sokan úgy gondolják, hogy ha leforgatnak a következő 2 évben 50 filmet a doni katasztrófáról vagy Budapest ostromáról, akkor azok közt szükségszerűen lesz néhány jó film is. Pedig ez egyáltalán nem biztos. Van Jancsó Miklósnak egy kései alkotása, a címe A mohácsi vész. A magyarokat az elmúlt ezer évben ért egyik legnagyobb katasztrófát dolgozta fel. Mégsem lett afféle nemzetfilmje, amelyet mondjuk (valakik szerint) minden magyarnak látnia kéne. Még Fekete Pákó is szerepel benne, meg Palya Bea, de még a Müller Péter Sziámi is. Nekem például azért tetszik, mert kicsit úgy tűnik, hogy el van az egész film ökörködve. De hát nem is lehet nem elökörködni egy olyan filmet, melynek a cselekménye az, hogy Kapa és Pepe egy időgéppel meg néhány géppisztollyal visszamennek 1526-ba, hogy megfordítsák a mohácsi csatát. Mert hogy ott billent ki a magyar történelem, ha ott győzünk, minden jobban alakul, kevesebb lett volna a tragédia. Állítólag. Aztán amikor Kapa és Pepe meglátták, hogy állnak az egészhez az ún. felelős személyek, kiderül, hogy azok a sorsdöntő történelmi pillanatok is csak el voltak ökörködve. Nem csak nálunk, külföldön is. Merthogy a királyok, kormányzók, meg egyebek is csak emberek voltak, hibákkal, és sokszor fogalmuk nem volt róla, mit kellett volna csinálniuk. A filmszámomra ettől hiteles. A Hídember és egyéb patetikus alkotások meg azért nem, mert nagyon szeretnének valaminek látszani, és tele vannak pátosszal.  A pátosz egyébként az emberi emlékezetnek egy különösen veszélyes mellékterméke, amely a tények eltorzításán és az emberek érzelmi manipulálásán kívül más célra nem igazán hasznosítható. Szóval nem tudom, mit várnak azok, akik Magyarország II. világháborús szerepléséről néznének új filmeket. 
Mert ha a tények bemutatását, akkor bizony ott is csak azzal szembesülnénk, amivel Kapa és Pepe Mohácson, vagyis hogy el volt minden ökörködve, a legmagasabb szinteken. 

Természetesen így is jogunk van úgy gondolni, hogy attól jó vagy rossz egy film, egy könyv, hogy mi a témája. De legalább ne kiabáljuk világgá, mert árthat a reputációnknak. Magyarul megmondva: tulajdon gyengeelműségünkről teszünk ékes tanúbizonyságot.