Ingerküszöbök

A pénzmosás a társadalmilag toleráltabb bűncselekmények közé tartozik, ám 122 millió még koronában is kellően nagy összeg, hogy a minimálbér-közeli összegért dolgozó felhördüljön rajta. 
A „bűnözőzés” mindig egyfajta határátlépésnek tekinthető a politikai vitakultúrában, s inkább Európa boldogtalanabb, keleti felére jellemző. A posztszocialista térség határain túl nem annyira tipikus a Büntető Törvénykönyv kampányba hívása. 

Robert Fico ideges, és nem véletlenül. A múlt héten több, releváns közvélemény-kutató ügynökség felmérés is erősen csökkenő Smer-preferenciákat mutatott. Ez akár a nővér- és tanársztrájk által felfokozott helyzetben szinte napi szinten jelentkező Smer-botrányok begyűrűzésével is magyarázható. Az egészségügyi smeres polip egyre jobban lelepleződik, teljes gátlástalanságában mutatva meg magát. Az egészségügy pedig olyan terület, amelyre érzékenyen reagál a választó.

Egy sereg téma van, amelyekkel nem lehet választást nyerni, az egészségügy nem ilyen. Mivel maholnap bármelyikünk az egészségügyi ellátórendszer szenvedő alanya lehet, fokozott érzékenységgel reagálunk, mikor azt látjuk, egyévi nővérbérbe kerülő öltönyt viselő, jólfésült üzletemberek kiszipolyozzák az állítólag aluldimenzionált egészségügyi költségvetést, miközben a betegnek vécépapírt is kell vinni magával a kórházba...

Amikor a mérleg egyik serpenyőjében az agyonhajszolt, műszakozó nővér van, sokkal irritálóbb, ha kiderül, milyen drága is a masszázs a Smerben, és abból hány műtősnő és bába családi költségvetését lehetne masszírozni. Hálásak lehetünk azoknak az egészségügyi dolgozóknak (és pedagógusoknak), akik a rájuk nehezedő nyomás ellenére is vállalják, hogy munkabeszüntetéssel tiltakoznak nem javuló helyzetük ellen, mert amit tesznek, csak részben magukért teszik. S általuk lesz a kontraszt erősebb. 

A kérdés az, mennyi botrány, hány Anka néni és masszőr kell ahhoz, hogy a smeres választó ingerküszöbét elérje? Közhely, hogy, szemben a jobboldali, érzékeny szavazókkal, a szlovákiai baloldali választó nem olyan finnyás. És nem csak azért, mert a releváns szlovák baloldal gyakorlatilag egy pártra redukálódott, így alternatíva nélkül is maradt. 2010-ben Fico úgy tudott választásokat nyerni, hogy előtte négy évig Ján Slotával és Vladimír Mečiarral folytatott liliomtisztaságúnak jóindulattal sem mondható kormányzást. Mégis simán nyert, de annyi ereje már nem volt, hogy választási győzelmét kormányzati pozícióra konvertálja.

2012-ben nem volt kérdéses a győzelme, részben azért is, mert a választók meg akarták büntetni a jobboldalt az elfuserált két évért. De még így is túl gyorsan felejtették el Fico hármaskoalíciójának taplóságait és az elcsalt közpénzeket. Fico az elmúlt tíz évben minden parlamenti választást vitt. Ennyi idő akár ahhoz is elég lehetett volna, hogy szavazótábora megismerje az igazi arcát, és rájöjjön, nem ő a Messiás.