Hogy terem a botrány?

A politikusok teszik a dolgukat, és az ellenzék most az egyszer képes erőt mutatni: minden egyes képviselője aláírta a bizalmatlansági indítványt. Jövő pénteken megpróbálják rendkívüli parlamenti ülésen leváltani Robert Fico miniszterelnököt, és a kormánypárti képviselők teszik majd a dolgukat, amikor megvédik főnöküket. Az elhatárolódás már most is megy: ha a Smer politikusait hallgatjuk, úgy tűnhet, mintha az egész ügy nem is lenne figyelemre méltó. A kérdés az, hogy tényleg figyelemre méltó ügyről van-e szó. Visszakanyarodnék a Nečas-paradoxhoz: ahhoz, ahogy a csehországi politikai színtér egyik leginkább fair módon játszó szereplőjét felfalta a nagy nyilvánosság előtt játszódó, „szoft” korrupciós ügy, miközben az igazi „nagy halak” erkölcsi szentenciákat mondhattak felette. (A választók pedig hamarosan még meg is választják őket saját képviselőiknek és kormányuknak.) Nagyjából ugyanez a sztori játszódik le itt is. A kocsmai beszélgetés szintjén nagyon, nagyon sokan vannak meggyőződve arról, hogy a jelenlegi kormány – és az eddigiek többsége – velejéig korrupt. De úgy tűnik, mintha a lakosság be lenne oltva a politikai korrupció ellen: addig adagolták neki kisebb-nagyobb pirulákban, hogy már történhet bármi, nehezen vált ki komoly felhördülést a választók körében. A J&T sztori beleillik abba, amit az emberek a politika működéséről gondolnak, talán nem is ok nélkül. Van azonban az ügyeknek egy nagyon speciális válfaja: a botrány. Nem sima ügy, nem mutyi, dosszié, akta vagy eset, hanem botrány. A botránynak komoly szakirodalma van, de itt most érjük be egy rövid definícióval: a botrány intenzív nyilvános kommunikáció olyan vélt vagy valós hibáról, amely egy konszenzus alapján elítélendő, és általános felháborodáshoz vezet. A politikai hatalommal való visszaélésnek találkoznia kell a közszférában kinyilvánított igazságérzettel, melynek elég erősnek kell lennie, hogy emlékeztesse a politikusokat kötelességeikre. A botrány lehet természetes és kitermelt. Minden esetben két filteren kell átmennie: a médián, amely eldönti, hogy foglalkozik-e az üggyel, és a lakosságon (közbeszéden), amely eldönti, hogy méltó-e az ügy a felháborodásra. A posztszocialista országokban a média érdeklődésével nincs gond: az tervezhető, szervezhető és (legfőbbképpen) kiszámítható. A lakosságot azonban nehezebb befolyásolni, mint azt sokan szeretnék. A szlovákiai ellenzék most várja a lakosság reakcióit, és bízik a sikerben (mármint a Smer népszerűségvesztésében). Valami azonban még hiányzik. Nečast korántsem a korrupció ténye buktatta meg, hanem a kommandósok megjelenése, a színház. Ez győzte meg a nyilvánosságot arról: igen, ez most botrány, és fel vagyok háborodva. De vajon mi a botrány-faktor a mostani sztoriban? Egy számítógép képernyőjéről kimásolt kép…? Ennél Alojz Hlina zsebből hatásosabb botrányokat tud produkálni.