Hódító Pelle

ff

Pellegrini szerint a Smer és a világ.

Robert Ficónak húsz éven át sikerült csírájában elfojtania mindenféle belső ellenzéki mozgolódást a pártjában. Cserébe odaadó híveit és pártkatonáit különféle pozíciókkal jutalmazhatta, melyek betöltésére ugyan tökéletesen alkalmatlanok voltak, de hát funkcióból volt elég, köszönhetően Fico politikai tehetségének, amivel ezt a pártprojektet kiépítette és sikerre vitte.

Csakhogy az utóbbi években a Smer már egyik vereséget szenvedi el a másik után, és most nincs mivel jutalmazni a sleppjét. Hát akkor most megpróbálja érzelmileg zsarolni őket, hogy hálájuk kifejezéseképpen méltóztassanak megőrizni lojalitásukat a pártalapító atya iránt, cserébe a hajdani nagy sikerekért és bőséges évekért. Ez a naiv elvárás a kegyencek és egyéb alattvalók egy részénél működik is – egy részüknél meg nem. Pellegrini már rég kilépett Fico árnyékából, és ennek most pártszinten is érvényt akar szerezni. A Smer történetében először lehet harc a pártelnöki székért, és ez érdekes kérdést vet fel: mennyire változna meg a Smer, ha Pellegrini győzne? Milyen Pellegrini szerint a világ?

A Fico-féle Smer egyáltalán nem sorolható a hagyományos szociáldemokrata pártok közé, ha összemérjük e pártcsaládba tartozó külföldi pártokkal. Afféle baloldalikonzervatívnacionalista misung, amelyben nem a baloldaliság a cement, hanem az oligarchák és a maffiakapcsolatok. Emellett Fico és balkeze (jobbkezének azért mégse nevezzük), Ľuboš Blaha bármikor képes xenofób kirohanásokra és a legkülönfélébb összeesküvéselméletek legmagasabb szintű ismertetésére. Hozzájuk képest Pellegrini az európai szociáldemokrácia felé taszigálhatja a pártot, legalábbis egyes meglátások szerint. Fico ezt mindjárt ki is használta, és „vérző szívű” liberálisként festi ellenfelét a falra.

Mindig is a megbélyegzés és címkézés nagymestere volt, ez politikai fegyvertárának alapeleme, mondhatni sajátja ez a harcmodor. Tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, amire még építhet a Smerben, a pártkatonák már emlegetett feltétlen odaadása és hálája mellett. Mert népszerűségben bizony jócskán vesztésre áll Pellegrinivel szemben a választóknál és a lehetséges jövőbeli koalíciós partnereknél is.

Az igazság azonban az, hogy Pellegrini értékrendjéről az égvilágon semmit nem tudunk. Még azt se, hogy egyáltalán liberális-e, nemhogy vérző szívű. És igazából azt sem tudni, hogy valójában baloldali meggyőződésű-e. A nyilvánosság leginkább szimpatikus menedzserként ismeri, aki ideológiai kérdésekben pragmatikus és eddig alávetette magát a párt céljainak és akaratának.
És persze amikor az újságírók nógatták, hogy mondjon már valamit a ficói felcímkézésre, rögtön kikérte magának, hogy ő liberális lenne, bármiféle további jelzővel felaggatva. „Húsz évig nevelkedtem a Smerben, szociáldemokrata vagyok, és ez lesz a közös politikánk a továbbiakban is” – üzente a párt tagságának Pellegrini. Persze kérdés, mennyire őszintén. Tényleg nem tudjuk, lehet, hogy most is a pragmatikus menedzser beszélt belőle.

De az is biztos, hogy eddig semmi olyat nem tett, amiért liberális politikusnak nevezhetné bárki (kivéve persze Ficót).
Ha tehát valaki esetleg abban reménykedne, hogy Pellegrini modern szociáldemokrata pártot csinálhatna a Smerből, jobb, ha elkezd megbékélni azzal, hogy csalódna. Ha megnyerné a Smerért folytatott csatát, ha új pártot alapítana, csak Fico emberarcú, mosolygós változata marad, jó esetben xenofóbia nélkül, aki nem terjeszt összeesküvés-elméleteket.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?