Hetesikrek születtek Jeruzsálemben

A Jeruzsálemben született hetesikrek közül két kisbaba életét vesztette, a többiek is kritikus állapotban vannak.

A Jeruzsálemben született hetesikrek közül két kisbaba életét vesztette, a többiek is kritikus állapotban vannak. A 27 éves palesztin asszony meddőség elleni hormonkezelésben részesült, és amikor kiderült, hogy hetes ikreket vár, akkor sem engedte, hogy elvégezzék rajta a magzatszámot szabályozó kezelést.


A hetesikreket császármetszéssel kellett világra hozni, minthogy a bethlehemi palesztin asszonynak a terhesség 26-ik hetében beindult a szülés. Már egy hónapja kórházban volt, de visszautasította az úgynevezett magzatszabályozó kezelést, még azt követően is, hogy megtudta: hetesikrekre számíthat.

Az újszülöttek súlya 550 és 700 gramm között volt, és mindannyiukat éleszteni kellett. Az orvosok szerint az életben lévő öt csecsemő mindegyike állandó kezelést igényel, mert egyikük sem jutott még túl az életveszélyen.

Hetes ikrek rendkívül ritkán születnek és minthogy rendkívül kis súlyúak, az életben maradási esélyeik általában csekélyek. Az egyetlen olyan eset, amelynél mind a hét iker nem csupán néhány napot élt, az amerikai Iowa államban történt. Az ottani hetes ikrek most már hét évesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?