Halálra ítélték a gyilkos szektavezért

A tokiói legfelsőbb bíróság csütörtökön helybenhagyta az Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) elnevezésű szekta egyik alapító tagjára kimondott halálos ítéletet, amellyel négy ember - köztük egy ügyvéd, annak felesége és egyéves kisfia - meggyilkolása miatt sújtották.

A tokiói legfelsőbb bíróság csütörtökön helybenhagyta az Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) elnevezésű szekta egyik alapító tagjára kimondott halálos ítéletet, amellyel négy ember - köztük egy ügyvéd, annak felesége és egyéves kisfia - meggyilkolása miatt sújtották. "Ez egy kegyetlen, kíméletlen bűntett, amely lábbal tiporja a jogállam szellemiségét" - mondta indoklásában Kavabe Josimasza elnöklő bíró, visszautasítva a vádlott, a 41 éves Okazaki Kazuaki ügyvédeinek fellebbezési kérelmét. A lesütött tekintetű Okazaki közönyösen hallgatta az ítélet felolvasását - írja az AFP. Okazaki volt a világ ezredvégi pusztulását váró szekta első halálra ítélt tagja, akire 1998. október 23-án a japán fővárosban szabták ki a legsúlyosabb büntetést. Az Aum Sinrikjo hívei 1995-ben a nácik által kifejlesztett szaringázzal árasztották el a tokiói metrót. A támadásban 12 ember vesztette életét, ötezren mérgezést szenvedtek. A vádlott ügyvédei a büntetés enyhítését kérvényezve azzal érveltek, hogy a szektában magas tisztséget betöltő védencük a guru, a 46 éves Macumoto Csizuo - közismertebb nevén Aszahara Soko - "szellemi befolyása" alatt állt. Ugyancsak enyhítő körülményként említették, hogy Okazaki beismerő vallomást tett a rendőrségen. Az elnöklő bíró azonban rámutatott: a vádlott önállóan dönthetett a guru parancsainak végrehajtásáról, továbbá öt és fél éven át megtagadott minden együttműködést a rendőrséggel, és hangsúlyozta, hogy a gyilkosságok elkövetését előre kitervelte. Okazaki a szekta öt másik tagjának közreműködésével 1989 novemberében végzett a vallási csoporttal szemben fellépő 33 éves jokohamai ügyvéddel, annak 29 éves feleségével és egyéves kisfiával. Az ügyvéd vezette azt a jogászcsoportot, amely a szektához csatlakozó személyek hozzátartozóit képviselte. A vádlott 1989-ben már megölt egy 21 éves fiatalembert, aki megpróbált kilépni a szektából, miután szemtanúja volt egy gyilkosságnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?